Töltött káposzta gazdagon (nagy mennyiségben)

Családomban megrögzött szokás volt, hogy töltött káposztát csakis kizárólag egyszer egy évben, (természetesen karácsonykor) hatalmas mennyiségben főzünk. S ezt kisebb adagokban kiporciózva fagyasztjuk le, s vesszük elő az év többi szakaszában. Bár az én magam 35 adagja sem kevés, emlékszem édesanyám annak idején, gyermek koromban 100-150 adagot készített a két kicsi kezével. Nem is csodálkozom többé, miért tartott neki majd egy egész napig a káposzta biznisz. Azóta már mindketten felnőttünk a testvéremmel, kirepültünk a fészekből úgymond, a nagyszülők is elhunytak, s az egykori anyai 150 gombóc is lecsökkent "alig" 50 db-ra. 😊

Elkészítés
- 1
A töltelékhez a darált húst, a kihűlt főtt rizst, a tojásokat s a fűszereket alaposan összekeverjük, egybedolgozzuk. Megkóstoljuk s ha szükséges utóízesítjük. Óvatosan bánjunk a sóval, a későbbiekben hozzáadandó füstölt hús sós lehet, számoljunk ezzel is nehogy pórul járjunk. Ezzel a töltelékkel töltjük meg a káposzta leveleket a képeken látható módon. Feltekerjük, s két végét benyomkodjuk.
- 2
Én pontosan kimérve 100 g-nyi töltelékkel töltöttem meg a káposztaleveleket. Így lett 35 db töltelékem. Ahogy a képen látszik elszámoltam magam a káposzta levelekkel, s az utolsó 10db gombóckának nem jutott "bunda". Nem baj, a hozzáadott tojás egyben tartja, így a káposztalevél nélkül sem fő szét. Nyugodtan belefőzhetjük így is.
- 3
A szálas káposzta alapjához pirítsuk ki a füstölt szalonna zsírját. Én pont a szalonna végéhez értem, így beledobtam a bőrét is, plusz ízt ad. Dobjuk rá a cikkekre vágott vöröshagymát s közepesen magas hőfokon dinszteljük úgy 5 percet. Ezután adjuk hozzá a vékonyan legyalult/felszeletelt nyers fejes káposztát. A legmagasabb hőfokon folyamatos kevergetés mellet pároljuk addig, amíg egy kicsit meg nem fonnyad, ki nem ereszti a levét. Ezután dobjuk rá a savanyú káposztát.
- 4
FONTOS: A savanyú káposztát mindig kóstoljuk meg használat előtt, mert lehet hogy túl savanyú. Ez esetben 2x-3x öblítsük át hideg vízzel amíg kedvünknek való nem lesz. Részben e-miatt is szeretem keverni a nyers ill. savanyú káposztát. A nyers verzió édeskés íze ellensúlyozza a másik savasságát. Persze ez saját szokásom, a nyers verzió teljesen elhagyható.
- 5
Osszuk a szálas káposztát 4 egyenlő részre. Az első negyeddel béleljük ki egy kb. 20 l-es fazék alját, szórjuk meg a felkarikázok füstölt kolbász egyharmadával s rakjuk meg a töltelék szintén egyharmadával. Szórjuk meg a szálas káposzta második negyedével.
- 6
Ha az összes káposzta benne van a fazekunkban fűszerezzük az említett fűszerekkel, fokhagymával s babérlevéllel. A sóval itt is nagyon óvatosan bánjunk. Én alig egy csipetet adtam ehhez a mennyiséghez. Jöhet a rétegezés.
- 7
Ha felforrt, a fedőt csak félig tesszük rá, s alacsony hőfokon keverés és piszkálgatás nélkül rotyogtatjuk legalább 4-5 órát. Tesztként a legfelső gombócrétegből egyet kiválasztva azt kettévágjuk s ha úgy ítéljük meg, hogy megfőtt, akkor a tűzhelyet lekapcsolva, a fedővel lefedve pihentetjük a káposztát legalább egy órát. Ezzel is elősegítve az ízek összeérését.
- 8
Erre a káposzta rétegre kerül a kolbász második harmada, az egész füstölt csülök s a töltelék szintén második harmada. Az én esetemben a "bunda" nélküli gombóckák. Szintén lefedjük egy réteg szálas káposztával. Erre halmozzuk a kolbászkarikák és a töltelék utolsó harmadát, melyet lezárásképp a megmaradt szálas káposztával letakarunk. Felöntjük 2l vízzel vagy a képen látható esetben alaplével. S fedővel lefedve közepesen magas hőfokon főzni kezdjük amíg el nem kezd rotyogni vagy forrni.
- 9
A pihentetés után tejföllel s kenyérrel kínálva fogyaszthatjuk is. Jó étvágyat hozzá. 😊
Hasonló receptek
További ajánlott receptek

Szöveges kommentek