Rakott tejszínes tészta mint mindig

Tészta bármivel bármikor, amikor pedig kikell enni a hűtőszekrényt mert megyünk haza a koliból akkor kreatívnak kell lenni ;)
Rakott tejszínes tészta mint mindig
Tészta bármivel bármikor, amikor pedig kikell enni a hűtőszekrényt mert megyünk haza a koliból akkor kreatívnak kell lenni ;)
Elkészítés
- 1
Elkezdjük a hagymákat a só bors darált hús egybe pirítani egy kevés olajon, majd hozzá dobjuk a szalonnát.
- 2
Összekeverjük a tejszínt és a kevés lisztet csomómentesre majd ráöntjük és együtt melegítjük tovább.
- 3
Miután besűrűsödött ízlés szerint só, bors én még itt raktam egy kevés fokhagyma port mert nekem kb. minden kajám feldobja.
- 4
Ha összekvertünk mindent és minden sűrű és fenomenálisan jó ízű, összekeverjük a főtt tésztát és a szószos husit (nekem ehhez egy külön edény kellett)
- 5
Majd az egészet beleöntjük a sütőbe berakandó edénybe, aminek előtte az alját pici kis olajjal kikenjük
- 6
Ezután sajt reszelés, letakarjuk egy alufóliával majd mehet a sütőbe, 10-13perc után ha már vélhetően ráolvadt a sajt leszedjük és mehet rá akár még bors vagy piros paprika is
- 7
Mehet vissza a sütőbe míg a teteje ropogósra nem sül és ezután pedig irány tálalni majd befalni
Hasonló receptek
További ajánlott receptek






Szöveges kommentek