Elkészítés
- 1
A mazsolát beáztatjuk a rumaromába.
- 2
Először a krémet készítjük el. Tejben elkeverjük a cukrot, pudingport, tojássárgát, majd lassú lángon folyamatos keverés mellett sűrűre főzzük.
- 3
Félretesszük, teljesen kihűtjük, majd belekeverjük a zselatinport.
- 4
A piskótához a tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük. Tojássárgákat a cukorral habosra keverjük.
- 5
A tojássárgákat a cukorral habosra keverjük.
Hozzáadjuk az átszitált lisztet és 2 ek tojásfehérjehabot. Majd óvatosan a maradék habot is belekeverjük. - 6
Kivajazott, lisztezett tortaformába öntjük. 180 C fokos előmelegített sütőben kb. 30 percig sütjük. (végezzünk tűpróbát)
- 7
Teljesen kihűtjük, majd háromba vágjuk a piskótát. Felverjük a habtejszínt porcukorral és habfixel. A hab kb. egyharmad részét félretesszük, a többit belekeverjük a kihűlt krémbe.
- 8
Hozzákeverjük a rumaromába áztatott mazsolát.
- 9
A háromba vágott piskótát betöltjük a mazsolás krémmel. A harmadik lapra már csak a félretett tejszínt teszünk, és az oldalát is tejszínnel vonjuk be.
- 10
Díszítéshez felverjük a maradék 2 dl tejszínt. Tetszés szerint dekoráljuk tejszínnel, mazsolával, kandírozott gyümölccsel, olvasztott csokival stb…..
Hasonló receptek
További ajánlott receptek




















Szöveges kommentek