Rakott kelkáposzta (szaftosan)

Rakott kelkáposztát sokféle módon készítik, nálunk így készül szaftosan.
Rakott kelkáposzta (szaftosan)
Rakott kelkáposztát sokféle módon készítik, nálunk így készül szaftosan.
Elkészítés
- 1
Leszedjük a leveleket a káposztáról. Levágjuk az elhalt részeket, megmossuk a leveleket, a vastagabb ereket kivágjuk. A leveleket közepes kockákra vágjuk. A káposztakockákat leforrázzuk lobogó vízben, kb. 2-3 perc alatt. Utána rögtön hideg víz alá tesszük. (Nem kell, hogy puha legyen a káposztalevél, mert sülés közben teljesen megpuhul.)
- 2
A vöröshagymát megpucoljuk, felaprítjuk (egy keveset félreteszünk a rizshez), a fokhagymával együtt üvegesre pirítjuk. Elkeverjük benne a fűszerpaprikát, rátesszük a darált húst, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.
- 3
A darált húst jól lepirítjuk, majd felengedjük vízzel. 3 dl vízzel legyen több a folyadék, mint ami ellepi a húst.
- 4
Hagyományos módon elkészítjük a rizst a káposztához. Egy fazékban olajon üvegesre pároljuk a hagymát, majd rátesszük a rizst, amit kicsit átforgatunk a hagymán. A rizs 2,5 szeresének megfelelő mennyiségű forró vízzel felöntjük. Sózzuk, borsozzuk, majd közepes hőfokon lefedve az edényt puhára főzzük a rizst.
- 5
Összeállítjuk a ragut: Amikor a rizs és a darált húsos pörkölt alap elkészült, hagyjuk mindegyiket kihűlni. A rizst egy nagy keverőtálba tesszük a káposztával együtt. Majd a darált húsos alapot leszűrjük és a leve nélkül a káposztához és rizshez keverjük.A maradék levet tejfölös habarással sűrítjük. A tejfölös habarásnak a háromnegyedét hozzákeverjük a káposztás raguhoz.
- 6
A ragut egy sütőtál aljára elkezdjük rétegezni. Alulra kerül a ragu, majd rá egy réteg tejföl. Rétegezzük addig, amíg van alapanyagunk. Végül az utolsó réteg rizses ragu tetejét a plusz 2 dl tejföllel összekevert maradék tejfölös mártással borítsuk be. Tegyük sütőbe és 70 C-on kb. 40-55 perc alatt süsük készre.
- 7
Tálaláskor locsoljuk meg tejföllel az elkészült rakott kelkáposztánkat.
Hasonló receptek
További ajánlott receptek










Szöveges kommentek