Tiramisu sajttorta sütés nélkül

Valami sütés nélküli tortát szerettem volna egyszerűen elkészíteni.
Elkészítés
- 1
Lefőzök 250 ml kávét, majd beleteszek 3 teáskanál cukrot és hagyom hűlni.
- 2
A kekszet egy aprítógépbe rakom és felaprítom, majd a vajat mikróban megmelegítem és hozzáadom a kekszhez. Ez lesz a torta alja. Ezt egy 22 centis tortaforma aljába egyengetem/nyomkodom kanállal. Majd hűtőbe teszem 30 percre.
- 3
Közben a mascarpone sajtot összekeverem a krémsajttal, porcukorral, vaníliával.
- 4
Majd a habtejszínt is felverem habbá robotgéppel, ha ez megvan akkor hozzáforgatom a mascarponés krémhez.
- 5
A kihűlt kávéból 3 evőkanállal kiszedek egy kis tálba, majd ebbe beleöntöm a zselatint. Ezt 5 percig állni hagyom, amíg megszívja magát a zselatin, utána mikróban kicsit felmelegítem, hogy zselé állaga legyen, majd a krémből kicsit hozzákanalazok, és amikor már egynemű, akkor keverem hozzá az egész krémhez.
- 6
Így kész a krémem, már csak össze kell állítani a tortát.
- 7
Kiveszem a hűtőből a már elkészített kekszes alapot, erre rákenem a krém 1/3ad részét, majd egy sor babapiskóta jön, amit kávéba áztatok. Ezt ízlés szerint megszórom kakaóporral. Erre megint egy réteg krém jön. Majd a maradék krémből díszítem a tortát. A tetejére is szórok kakaóport.
- 8
Végül hűtőbe rakom legalább fél napra, hogy összeálljon a torta. Amikot kiszedem a tortaforma mentén körbevágom és leemelem róla a tortakarikát.
Reakciók
Cooksnapek
Elkészítetted? Ossz meg róla egy Cooksnapet!
A recept szerzője:
Hasonló receptek
-
Áfonyás sajttorta (sütés nélkül) Áfonyás sajttorta (sütés nélkül)
Gyorsan, sütés nélkül elkészíthető, nagyon lila finomság. Fehérné Polak Nikolett -
-
Meggyes sajttorta sütés nélkül Meggyes sajttorta sütés nélkül
Sütés nélkül, könnyen elkészíthető nagyon nagyon finom desszertről van szó. A párom és a családom imádja. A héten már harmadszor kell készítenem. Mindenkinek ajánlani tudom aki szereti nyáron a joghurtos meggyes fagyit, legalábbis a család azt mondja, hogy arra az ízre hasonlít a legjobban. :) Kati Flóra -
Márványos sajttorta sütés nélkül Márványos sajttorta sütés nélkül
Ezt a receptet az egyik külföldi főzős blogon találtam, és mivel a párom imádja a "kevés tészta-sok krém" sütiket, így elkészítettem. 22 cm átmérőjű tortaformában készült. Nagyon egyszerű és mutatós sütés nélküli sajttorta, főleg édesszájúaknak! labodabetti -
Tiramisu trüffel golyók Tiramisu trüffel golyók
Ha gyorsan szeretnétek valami igazán finomat varázsolni az ünnepi asztalra, akkor készítsétek el ezeket a sütés nélküli mini Tiramisu golyókat. Nem fogtok csalódni! 😀 MiCsilla -
-
-
-
Oreo sajttorta 30 perc alatt, sütés nélkül Oreo sajttorta 30 perc alatt, sütés nélkül
Könnyű, gyors, finom oreo sajttorta házilag, sütés nélkül. Pintér Orsolya -
Narancstorta Narancstorta
A sütés nélküli narancstorta könnyen és gyorsan elkészíthető. A tortát 26 cm-es tortaformában készítettem.Kit96ti
-
Barackos sajttorta sütés nélkül Barackos sajttorta sütés nélkül
Barátnőmtől kaptam a receptet évekkel ezelőtt, aztán mindig csak ide oda rakosgattam. Hatalmas hiba volt! :) Most szeretnék megosztani veletek egy nagyon gyorsan összeállítható, de annál finomabb sütés nélküli tortát, fogadjátok szeretettel! A megadott mennyiségek egy 18 / 20 centis tortaformához elegendőek. Zselatinnak expressz zselatin fixet használtam. Orsi Bornemisza
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek