Sajtos-tejfölös csirkemell

Nagyon régi receptem, amivel kivétel nélkül sikert aratok. Bármikor bárkinek készítem is el. Mindemellett pedig egyszerűen elkészíthető.
Sajtos-tejfölös csirkemell
Nagyon régi receptem, amivel kivétel nélkül sikert aratok. Bármikor bárkinek készítem is el. Mindemellett pedig egyszerűen elkészíthető.
Elkészítés
- 1
A csirkemelleket felszeletelem, kicsit kiklopfolom, majd sózom, borsozom. Enyhén kiolajozott tepsibe fektetem őket, pici vizet öntök alá, majd fóliával lefedve 200 fokos sütőbe teszem.
- 2
Miközben a hús sül, előkészítem a tejfölös keveréket. A sajtot lereszelem és összekeverem a picit megsózott tejföllel. Ízlés és hangulat szerint szoktam a keverékbe még borsot, szerecsendiót, esetleg zöldfűszereket is tenni, de ezek mind el is hagyhatók.
- 3
Kb. fél óra sülés után a húst kiveszem a sütőből, a levéből leöntök, majd a hús tetejére szépen felkenem a sajtos keveréket. Mos tmár lefedés nélkül 180 fokra csökkentett hőfokon sütöm tovább kb. 15-20 percig.
- 4
Akkor veszem ki, amikor a keverék teteje már picit megpirult. Pihentetem egy keveset és már ehető is. Nagyon jól illik hozzá a paradicsomos bulgur, de rizzsel, kölessel is kiváló. Jó étvágyat hozzá!
Cooksnapek
Elkészítetted? Ossz meg róla egy Cooksnapet!
Hasonló receptek
-
Tejfölös-sajtos csirkemell Tejfölös-sajtos csirkemell
#május2026Nagyon gyorsan és nagyon egyszerűen elkészíthető étel sok finom szafttal. Csak só, bors, tejföl és sajt kell hozzá. Tésztával/rizzsel/sült krumplival/salátával stb. tálalható. Nálunk nagy kedvenc penne tésztával. Ez egy nagy adag, ami felezhető. V. Tímea -
Sajtos tejfölös csirkemell Sajtos tejfölös csirkemell
Ha egy gyors vacsorát szeretnél, amivel nincs sok meló, de mégis valami finom, laktató ételt készítenél, akkor ezt javaslom! A családnak nagyon ízlett, el is fogyott rögtön. 4 felnőtt esetén javaslom, hogy növeld a mennyiséget... ;-) Rékási László -
Sajtos-tejfölös csirkemell Sajtos-tejfölös csirkemell
Nagyon egyszerű, gyorsan elkészíthető recept.🤩 Klaudia -
Spenótos sertésszelet Spenótos sertésszelet
Gyorsan, egyszerűen elkészíthető hétköznapokon is. Spenót nélkül is nagyon finom :) Zsanna -
-
Sajtos tejszínes-tejfölös fokhagymás gomás csirkemell Sajtos tejszínes-tejfölös fokhagymás gomás csirkemell
Anyukámtól tanultam ezt a receptet, páromnak😍 is elkészítettem pedig ő nem szereti a gombát, még is kért belőle repetát!😛 Gicus29 -
Sajtos-kukoricás csirkemell saláta Sajtos-kukoricás csirkemell saláta
Ebédre épp olyan finom, mint vacsorára.Gyorsan és egyszerűen elkészíthető.#2019 Kilecz Szilvia -
Cukkinis sajtos csirkemell Cukkinis sajtos csirkemell
Nyáron még paradicsom is kerül bele úgy még mutatósabb, paradicsom nélkül is nagyon finom! Krisztina Kubinyiné Kovács -
Sonkás leveles Sonkás leveles
Egy gyors pikk pakk elkészíthető vacsora, amit bármikor bárkinek bármilyen variációban el lehet készíteni. Nikolett Balogh -
Sajtos tejfölös csirkemell Sajtos tejfölös csirkemell
Gyors, könnyű és laktató sajtos tejfölös csirkemell. 😊 A férjem imádja szinte hetente készítem. Viktória Németh -
Sajtos-tejfölös csirkemell 🧀 Sajtos-tejfölös csirkemell 🧀
Ez is egy gyorsan elkészíthető és nagyon finom ebéd vagy vacsora ötlet lehet. Zagyi Kitti-Kitti a konyhában -
Rakott csirkemell Rakott csirkemell
Egyszerűen elkészíthető étel, ami ízletes és nagyon finom is! B.Andi23
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek