Elkészítés
- 1
A tojásokat szép választjuk a fehérjét egy a sóval kemény habbá verjük majd felretesszük. A tojásoksárgáját a cukorral és a vaníliás cukorral habosra keverjük, majd a tojás fehérjével óvatosan összekeverjük. A lisztet és a sütőport bele szitáljuk és óvatos mozdulatokkal összekavarjuk.
- 2
Sütőpapiral kibélelt tepsiben 180 C fokon előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük.
- 3
A mascarponét két citrom levével és héjával meg két evőkanál cukorral összekavarjuk. A tejszínt habfixálóval keményre verjük, majd a mascarponés krémmel összekavarjuk. Majd 40 percig hagyjuk pihenni a hűtőben.
- 4
Ha a piskóta kisült, hagyjuk hogy kihűljön, majd két egyenlő részre vágjuk. A krém háromnegyedét a közepére rakjuk a többit pedig a tetejére. Egy kicsi krémet hagyjunk a díszítéshez is, ezt habzsákba töltjük és szépen kidíszitjük. Egy citromot karikákra vágjuk, majd meg azt félbe és a kis gombocokra rakjuk amiket a habzsakkal formáltuk meg.
Hasonló receptek
-
-
Citrom torta Citrom torta
Körülbelül 3 éve készítettem az első ilyen tortát édesanyám születésnapjára, azóta is imádja az egész család ezt a citromos csodát, ami nem mellesleg 1 óra alatt elkészíthető. 😍😊 BJOrsi -
Nutella torta romantikus kivitelben ❤ Nutella torta romantikus kivitelben ❤
Nagyon kedves barátnőm szülinapjára készítettem ezt a tortát. Nutellás krémmel töltöttem, és csajosra díszítettem 😊 Gaálné Szél Julianna -
-
Citrom torta Citrom torta
Egy barátunk születésnapjára készítettem, mindenkinek elnyerte a tetszését. 🙂 Beatrix Espák -
-
Vörös bársony- torta Vörös bársony- torta
Avagy, red velvet cake, egy klasszikus amerikai sütemény. Ezt a tortát nagyon sokféleképpen készítik el és mindenféle formában. Nagyon régóta készülök rá, hogy süssek magunknak is, de céklaport sajnos nem kapni sehol. Így kénytelen voltam piros színezéket keverni a tésztába. ,Azt gondolom így is szépre sikerült. Íme a recept, melynek krémje nagyon finom citromos ízesítést kapott. Zsuzsa 56 (Zsuzsa ízutazásai blog) -
-
-
Gesztenyés torta Gesztenyés torta
Kisfiam második születésnapjára készítettem. Nagyon egyszerű és finom torta. Ellcska -
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek