Elkészítés
- 1
A piskótához a tojásokat válasszuk ketté, a fehérjét verjük habbá a kristálycukorral.
- 2
Adjuk hozzá a tojások sárgáját, itt már állítsuk lassú fokozatra a robotgépet.
- 3
Ha szépen elkeveredett, akkor mehet bele a sütőporos-kakaóporos liszt keverék, valamint a tej. Itt már csak éppen keverjük át.
- 4
A tésztát sütőpapírral kibélelt, 23 cm-es tortaformába simítjuk. Ezután 180 °C-os előmelegített sütőben 25-30 percig sütjük.
- 5
A krémhez a habtejszínt felverjük a 2 csomag vaniliás cukorral. Külön tálban kikeverjük a mascarponét, a túrót és a porcukrot, majd a felvert habtejszínt darabonként hozzákeverjük keverőlapáttal (nem géppel!).
- 6
A krém 1/3-át a hűtőbe félre tesszük. A maradék 2/3-hoz 5 csomag aprított Kinder Pinguit adunk.
- 7
Ha kihűlt a lap akkor vágjuk két egyforma szeletre, és a 2/3-ad krém felével kenjük meg az első lapot.
A középső réteghez verjük fel a habtejszínt, vízgőz felett olvasszuk meg a csokit úgy, hogy szakaszosan hozzáadagoljuk a felvert tejszínt.
A csokit kenjük szét rajta és tegyük a hűtőbe fél órára.
Amikor meghúz a csoki a közepén tegyünk rá krémet és helyezzük rá a második lapot is, végül a tetejét is fedjük be krémmel.
Tedd hűtőbe 1 órára! - 8
Eltávolítjuk a torta formát, így a maradék 1/3-ad krémmel be tudjuk vonni a külsejét. Ebből a krém adagból némi mennyiséget még tegyünk félre a díszítéshez!
- 9
Olvasszunk meg 200 g étcsokoládét és 125 g margarint vízgőz felett, majd díszítsük vele a torta tetejét. Tegyük a hűtőbe 0,5-1 órára. Ez idő alatt vágjunk fel háromszög alakban 3 csomag Kinder Pinguit. Javaslom a felvágás műveletét fejjel lefelé fordítva kezdjük meg, így a tetején lévő vékony csoki réteg nem fog megrepedni és díszítésnél mutatós lesz. :)
- 10
Most jöjjön a díszítés. A félretett,maradék krémet habzsák segítségével ízlés szerinti mennyiségben és elrendezésben a tetejére juttatjuk. Végül a felszeletelt Kinder Pingui szeleteket helyezzük rá.
- 11
Jó étvágyat kívánok! :)
Hasonló receptek
-
Kinder csokis torta Kinder csokis torta
Kislanyom kedvenc csokijából készítettem tortát neki szülinapjára. 🥰Gyakorolni kell még, de sikert aratott. 😊 Mónika Vámos -
Stracciatella torta sütés nélkül Stracciatella torta sütés nélkül
A nyári melegben kiváló hűsítő finomság, és még a sütőt sem kell beüzemelni:) eva_pete -
Kinder Pingui torta Kinder Pingui torta
Ezt a tortát apukám szülinapjára készítettem el. Nagy sikert aratott! Tényleg olyan az íze, mint a boltban kapható csokinak! Elfogom még biztosan készíteni süti formában is. Ajánlom mindenkinek! Kruska Pálma -
Szamócás felhőtorta Szamócás felhőtorta
A piskótatekercs tésztájának a receptjét használtam fel, hogy a tortám igazán habkönnyű legyen és légies. Fekete Tünde -
Kinder torta Kinder torta
11 éves fiam születésnapjára sütöttem a piskóta gluténmentesen készült, mert fruktán intoleranciám van így kis mértékben bírom csak a glutént. Majdnem minden évben készítek a fiaimnak tortát . Sulcz-Pintèr Dóra -
-
Kinder torta Kinder torta
Nagy kedvenc, megéri elkészíteni ezzel mindig örömet okozok a vendégeknek...🎂 Vincze Melinda -
-
Kinder Bueno torta Kinder Bueno torta
Kisfiam születésnapjára Kinder Bueno tortát rendelt, én meg általában megvalósítom. 😊 Nem egy pénztárcabarát recept, de érdemes kipróbálni, nagyon finom. 🙂 Bardóczy Tímea
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek