
A legjobb Boston Creame torta

Testvéremnek készítettem el először azóta folyamatosan a fulemet rágja, hogy ilyen tortát csináljak neki
A legjobb Boston Creame torta
Testvéremnek készítettem el először azóta folyamatosan a fulemet rágja, hogy ilyen tortát csináljak neki
Elkészítés
- 1
Először a vaníliás krémet kell elkészíteni. Ehhez finoman keverjük össze a tojások sárgáját
- 2
Egy nagy lábasba tegyük bele a cukrot, keményítőt és a tejet és keverjük össze őket.
- 3
Közepes lángon kezdjük el melegíteni és addig főzzük amíg el nem kezd egy kicsit sűrűsödni és bugyogni
- 4
Lassú tűzön keverjük még 2 percig majd húzzuk le az edényt a melegről.
- 5
Adjunk egy kevés meleg tejet a tojássárgájákhoz és gyorsan keverjük össze, majd az egészet öntsük hozzá a meleg tejhez
- 6
Helyezzük vissza a keveréket a tűzre és forralja fel. Hagyja forrni 2 percig közben kevergesse nehogy leégjen.
- 7
Vegye le a tűzről majd adja hozzá a vajat és a vaníliát.
- 8
Öntse át egy tálba majd helyezzen rá folpakkot úgy, hogy az mindenhol érintése a krém tetejét. Ezzel gátoljuk meg, hogy egy bőrréteg alakuljon ki a krémünkön. Rakjuk hűtőbe.
- 9
Következő lépés a piskóta elkészítése.
- 10
Melegítsük elő a sütőnket 176 C fokra. Egy 18 cm-es tortaformát vajazzunk majd lisztezzünk ki.
- 11
Egy tálba bele rakjuk a vajat, cukrot és az olajat majd fehéredésig habosítjuk kézi mixerrel olyan 3-4 percig (fontos az idő)
- 12
Adjuk hozza a tojásokat és a vaníliát és keverjük addig amíg teljesen össze nem áll a masszánk. Az oldaláról is kaparjuk le a dolgokat.
- 13
Keverjük össze a száraz alapanyagokat majd először csak ennek a felét keverjük hozzá a vajas tojásos masszánkhoz.
- 14
Aztán adjuk hozzá a tejet és keverjük addig amíg teljesen össze nem áll. Végül meg keverjük hozzá a maradék száraz alapanyagokat.
- 15
Kicsit folyós lesz a masszánk de az nem baj. Fontos, hogy ne keverjük túl a tésztánkat.
- 16
Helyezzük be a sütőbe. Tűpróbáig süssük. (Kb. 30-40 perc)
- 17
Miután kész a piskóta fontos, hogy hagyjunk neki időt kihűlni. Ha ez megtörtént vágjuk ketté és kenjük meg jó alaposan a vaníliás krémünkkel.
- 18
A csoki ganache elkészítéséhez melegítsük fel forrásig a tejszínt majd öntsük rá a csokoládéra. Hagyjuk állni 1-2 percig majd keverjük össze.
- 19
Öntsük rá a tortánkra, helyezzük az egészet a hűtőbe egy 30-60 perce. Aztán már fogyaszthatjuk is. Jó étvágyat.
Cooksnapek
Elkészítetted? Ossz meg róla egy Cooksnapet!
Hasonló receptek
-
Kinder pingue torta Kinder pingue torta
Tegnap lettem 28 éves, így ezt a finom tortát készítettem el ☺️ Orsi’s kitchen -
Sós karamellás torta Sós karamellás torta
Ezt a tortát Édesanyám születésnapjára készítettem. Először, de nem utoljára sütöttem meg! 🤍 Bagó-Hrankai Petra -
Bounty torta 🌺 Bounty torta 🌺
A keresztlányom szülinapjára készítettem ezt a tortát. Nagyon örült neki, és szerette is :)És benevezem a 16. kihívásra is. Anikó a konyhában 🍩 -
Citrom torta Citrom torta
Körülbelül 3 éve készítettem az első ilyen tortát édesanyám születésnapjára, azóta is imádja az egész család ezt a citromos csodát, ami nem mellesleg 1 óra alatt elkészíthető. 😍😊 BJOrsi -
Egyszerűsített Kinder bueno torta Egyszerűsített Kinder bueno torta
Kisebbik fiam imádja a kinder bueno-t, így nem volt kérdés, hogy ilyen tortát készítek a szülinapjára. Viszont idő hiányában le kellett egyszerűsítenem a receptet. Íme az én alkotásom 😊: Anita Hájosné Bozsó -
Oroszkrém torta Oroszkrém torta
Mikor végre pihenős vagyok (szabad vasárnap, csak az én napon nem kell dolgozni menni), de a szomszéd kislány 3.születésnapját tölti és megkér a maga kis bájosságával,hatalmas szemeivel, hogy sütök-e neki egy nagyon habos tortát amit annyira szeret. Hát persze, hogy sütök!Cseman Andrea
-
Feketeerdő torta Feketeerdő torta
Már ne is tudom mikor készítettem el először. De az biztos, hogy azóta már nagyon sokszor kérte a család, hogy készítsek. Unokahúgom minden születésnapjára ilyen tortát kér :) Gy.Zsuzsi -
Málnás rafaello torta Málnás rafaello torta
A recept származási helye Szerbia. Ha egy különleges tortát keresel akkor megtaláltad.Szükséged lesz egy kis időre, hogy elkészítsd ezt a fantasztikus tortát, de hiszem hogy elégedett leszel, különösen a krémmel. Valójában nincsenek szavak amivel le lehetne írni mennyire finom, készíts el és élvezd az ízeket! Popovics Laura -
Kinder Maxi King torta Kinder Maxi King torta
Párom születésnapjára készítettem, egy számomra különleges tortát, mivel most készítettem el először! De imádtam. Főleg amikor a kislányom az egészet egy kis fogzási nyűglődéssel nehezítette. De megoldottuk Ketten! ❤️Mindent sajnos nem bírtam fotózni!! Timea Szalai -
Malakoff torta Malakoff torta
Szeretek új dolgokat kipróbálni. Az idén ezt a tortát készítettem el húsvétra. Egy nagyon könnyű, habos finom desszert.Elkészíteni sem bonyolult, de több lépést igényel. pintereva -
Tejszínes csokikrémes torta Tejszínes csokikrémes torta
Ezt a vidám tortát tavaly karácsonykor készítettem el a barátnőmnek....... Mária Bársonyné Dankovics -
Csokis -málnás torta Csokis -málnás torta
Ezt a tortát készítettem drága Édesapám 80. szülinapjára. Szelle Szabad Erika
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek