Cukkinis lasagne hús nélkül

Ezt az ételt azok is elkészithetik, akik nem esznek húst, vagy diétaznak, mert húsmentes, ugyanis szójából készül a ragu. 🙂Jó étvágyat hozzá! 🙂
Cukkinis lasagne hús nélkül
Ezt az ételt azok is elkészithetik, akik nem esznek húst, vagy diétaznak, mert húsmentes, ugyanis szójából készül a ragu. 🙂Jó étvágyat hozzá! 🙂
Elkészítés
- 1
A cukkinit megmosom, majd legyalulom, vagyis vékony szeletekre vágom. Ezeket a szeleteket besózom és állni hagyom, hogy levet engedjen.
- 2
Előkészítem a zöldségeket. A hagymát fokhagymát apróra vágom, a répát és a gyökeret lereszelem.
- 3
A szóját kevés olajon megpirítom, majd beleteszem a hagymát, fokhagymát, a lereszelt répát és a gyökeret. És fűszerezem sóval, borssal, bazsalikommal, oregánoval, kakukkfűvel és rozmaringgal.
- 4
Miután kicsit pirultak, felöntöm 1 dl vörösborral.
- 5
Kicsit forralom, majd hozzáadom a paradicsomlevet, vagy sűrített paradicsomot, mindegyik jó, a lényeg, hogy jó szaftos legyen. Lehet darabolt paradicsomot is tenni bele. Lefedem egy hagyom hogy összefőjenek az ízek. Néha azért megkavarom nehogy leégjen.
- 6
Miután megfőtt minden és puha, leveszem a tűzről a ragut és előkészítem az összeállítását.
- 7
A besózott cukkiniről elmosom a sót, aztán egy kiolajozott üvegtálba vagy tepsibe elkezdtem lerakni a cukkinit. Egy sor cukkini és egy sor ragu. Ezt addig folytatom, amíg el nem fogy minden. Lehet közé mozzarellát reszelni.
- 8
Miután kész, a tetejére sajtot reszelek és egy kis bazsalikomot is teszek.
- 9
Ezután kb. 170 °C os sütőben sütöm 30 percet, de mindig nézem hogy nem égett e meg a teteje. Érdemes az üvegtálat egy tepsibe tenni, mert a szaft ki fog folyni. És ennyi! Jó étvágyat hozzá! 🙂
Cooksnapek
Elkészítetted? Ossz meg róla egy Cooksnapet!
Hasonló receptek
-
Lasagne hús nélkül Lasagne hús nélkül
A férjem hozott egy doboz gombát és nem akartam már paprikást készíteni belőle, mert napok óta azt ettünk, na meg a kertben is találtam egy kisebb cukkinit. Ezt sikerült kihozni belőle. Böbe85 -
Csicseriborsós maradékmentő Csicseriborsós maradékmentő
A húsmentes napunk és a sokféle felhasználni való maradék alapanyag találkozásából született ez a vegán ragu, ami az étolaj kihagyásával a teljes értékű növényi étrendet követőknek is megfelelő.bmn
-
Vegetáriánus chilisbab Vegetáriánus chilisbab
Egyik kedvenc ételem, mivel nagyon egyszerű, kalóriaszegény és laktató.Jó étvágyat hozzá!❤️ mira -
Cukkinis pulykaragu Cukkinis pulykaragu
Nyár van és nagyon meleg, de valami könnyű húsos ételre vágytunk, így összeütöttem ezt, már nem először.🙂RErika
-
Bolognai ragu (alaprecept) Bolognai ragu (alaprecept)
Ahány ház annyi szokás, főleg ennél a kajánál, 😊 a története és az eredete is vitatott, viszont abban minden régi szakácskönyv egyetért, hogy a bolognai szósz/ragu alapja a sofrito és valamilyen bor. 🤗 aGábor -
Padlizsános cukkinis lasagne Padlizsános cukkinis lasagne
A ma esti vacsora mediterrán hangulatúra sikeredett... A fűszeres padlizsán és cukkini szeleteket #gluténmentes lasagne lapok közé rejtettem meglocsolva egy jó fűszeres paradicsommártás és tejszín keverékével. A tetejére természetesen bőven került sajt is...🍆🤤🧑🍳❤️ FKathy -
Töltött padlizsán hús nélkül Töltött padlizsán hús nélkül
Még mindig a diéta jegyében egy egészséges, húsmentes finomságot kreáltam. Elkészíthető természetesen cukkinibe töltve is, legközelebb azzal fogom kipróbálni. :) Liszi Barbara -
GM cukkinis spagetti Gabikának🥰 GM cukkinis spagetti Gabikának🥰
Vega vendég volt nálunk, de tőlem sem áll távol a hús mentes étkezés, de... Azt sajnos nem igazán tudom elképzelni, hogy ezt 2 napnál tovább bírjam. Ilyet csináltam már több alkalommal, és friss barna csiperke gombával a legfinomabb. Azt sajnos épp nem kaptam. Csáky Mónika -
Édes spagetti Édes spagetti
Ezt a receptet anyukámtól tanultam... igaz Én ezt is kicsit bonyolítottam, de eddig akárki kóstolta... elkérte a receptet. Jó étvágyat kívánok hozzá! 😊 Szabina Konyhája 🥰🤗 -
-
Padlizsános-cukkinis csirkeragu bulgurral Padlizsános-cukkinis csirkeragu bulgurral
Amint találok jó áron cukkinit és/vagy padlizsánt, rögtön azon kezdek gondolkodni, hogy milyen ételt kreáljak belőlük. Szerencsére a lehetőségek tárháza végtelen, nagyon szeretem mindkét alapanyagot és gyakran is használom őket. Most egy fűszeres ragu készült belőlük, amihez köretként bulgurt főztem, de természetesen választhattok mást is hozzá. Ribizlinez -
Spagetti vörösboros raguval Spagetti vörösboros raguval
#énkönyvemA gyerekek már megint tésztát szerettek volna ebédre, ami nem baj, mert viszonylag gyorsan elkészülnek, bármilyen ragut készítünk is el hozzá. Így természetesen engedtem a "kényszernek". Azonban amit nem mondtam nekik, ezúttal némi vörösbor is került bele. Kovacs Dana (Danadi’s Kitchen)
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek