Citromkrémes mákos tekercs

A mák és a citrom szerintem remek párosítás, ezért is szeretem ezt a könnyű, nyári (lisztmentes) édességet.
Citromkrémes mákos tekercs
A mák és a citrom szerintem remek párosítás, ezért is szeretem ezt a könnyű, nyári (lisztmentes) édességet.
Elkészítés
- 1
A tojások fehérjét elkezdjük habbá verni, mikor elég kemény, akkor hozzátesszük a cukrot is és így verjük még kb. 2 percig. Ezután belekeverjük a tojássárgákat, majd mehet hozzá az összekevert keményítő, mák, sütőpor, citromhéj is.
- 2
A masszát sütőpapírral bélelt tepsire borítjuk és 180 °C-ra előmelegített sütőben kb. 15 percig sütjük. Kivesszük a sütőből a piskótát és 2 perc pihenő után még melegen feltekerjük (a sütőpapírral együtt).
- 3
Amíg a piskótánk sül, elkezdhetjük a krémet. Ehhez a tojásokat összekeverjük a cukorral, a keményítővel és a citromlével és ezt a krémet vízgőz felett, folyamatosan keverve sűrűvé főzzük (kb. mint egy puding). Félretesszük hűlni, közben néha kevergessük meg.
- 4
A szobahőmérsékletű vajat a porcukorral jól kihabosítjuk és apránként hozzádolgozzuk a kihűlt krémünket.
- 5
A piskótánkat kitekerjük és lehúzzuk róla a sütőlapot. A krém 3/4 részével megkenjük a piskótát és jó szorosan feltekerjük. Egy folpackkal vagy a sütőpapírral körbetekerjük és jól lehűtjük. Ezután kívülről is bevonjuk a krém megmaradt részével és díszítésként megszórjuk darált mákkal.
Cooksnapek
Elkészítetted? Ossz meg róla egy Cooksnapet!
Hasonló receptek
-
Mákos-citromkrémes rolád Mákos-citromkrémes rolád
Üdítő édesség a nagy melegben! :) Kissné Zilahi Katalin -
Citromkrémes - mákos keksztekercs 🍋🍋🍋 Citromkrémes - mákos keksztekercs 🍋🍋🍋
Igaz locsolók most nem jönnek de a családnak ízlett. Most nem kapcsoltam be a sütőt egy gyors édességet szerettem volna csinálni, ami gyorsan kész és finom is. A mák remek páros a citrommal. Nem akartam boltba menni így abból sütöttem ami itthon volt. Bátran ajánlom mindenkinek.☺☺ Andi1980 -
Mákos - almás pite Mákos - almás pite
Alma - mák remek párosítás, kardamom, fahéj, citrom kellemes ízt ad a süteménynek. Forró nem ajánlott meg kóstolni 😆 Habán Béláné -
Mákos-csokis keksz gluténmentesen Mákos-csokis keksz gluténmentesen
Ez egy nagyon finom keksz. A mák és a csoki, kevés citromhéjjal nagyon jó párosítás szerintem. Andrea Mayer -
Mákos piskóta citrommázzal 🍋 Mákos piskóta citrommázzal 🍋
Én egyáltalán nem szeretem a mákot. 😀 De a sulis menzán néha adták ezt a piskótát, a citrommáz nélkül, mivel ebben a receptben nem igazán dominál a mák, így nagyon szeretem. Egyébként én mindig csak fél adagot készitek és a 30 g mák helyett is csak kb. 20-23 grammot teszek bele. Nekem most nem volt itthon citromom sajnos. Így anélkül készítettem el. A máz bolti citrom levével készült. Jucika Orsós -
Meggyes mákos piskóta Meggyes mákos piskóta
Meggy és a mák remek párosítás. Hab könnyű piskóta , mégis más, mint a többi mákos meggyes sütik, annyira finom, még melegen eltűnt a tányérról. #egészséges Habán Béláné -
Meggyes mákos süti Meggyes mákos süti
A meggy és mák párosítás tökéletes. Imádtuk ezt a sütit. Próbáld ki Te is! 🍰🍴 #2019 Sztovcsok-Sin Viktória -
Mákos keto tekercs Mákos keto tekercs
Keresgélem folyamatosan a ketos kajákat..Ez is egy olyan márha belefér a mák és a túró..nekem igen 😁 Bába Magdolna -
Narancs és citromkrémes szelet Narancs és citromkrémes szelet
Annyi narancs és citrom kell, hogy a kinyert gyümölcslé 4 dl legyen. Miután átszűrtem, a gyümölcs húsát átmostam egy kevés vízzel és ezt is léhez adtam. Csiki Piroska -
Fehércsokis citromkrémes máktorta Fehércsokis citromkrémes máktorta
Fehércsoki, citromkrém és mák. Isteni ízvilág. Aki szereti ezt az ízkombinációt mindenképpen el kell készítenie, mert nagyon finom. Krékityné Bisztriczki Andrea -
Mákos pite Mákos pite
Nagyon szeretem ezt a receptet, bármilyen töltelékkel variálható..puha és omlós. 🙂😍 Mónika Gyurászné
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek