Malakoff torta

Sütés nélküli gesztenye torta. Ez készült most a Nagymamám születésnapjára. Régi, nagy kedvenc a családban, sokszor készítettük ünnepnapokra.
Malakoff torta
Sütés nélküli gesztenye torta. Ez készült most a Nagymamám születésnapjára. Régi, nagy kedvenc a családban, sokszor készítettük ünnepnapokra.
Elkészítés
- 1
A pudingport a fél liter tejjel megfőztem, 1 evőkanál cukrot még tettem hozzá. A rámát a cukorral habosra kevertem, majd a gesztenyét is hozzáadtam és végül a rumot. Mikor langyos lett a puding, összekevertem a gesztenyés vajkrémmel.
- 2
Kicsit híg, de ahogy hűl meg fog kötni. Ezután egy kapcsos tortaformát egy zacskóval kibéleltem, úgy hogy bőven túlnyúljon a peremén, mert a végén majd vissza kell rá hajtani.
- 3
Elkezdem a piskótákat belerakosgatni. Kicsit belemártom rumos tejbe, csak egy pillanatra, hogy ne ázzon el és félbetörve körberakom a forma alját vele. Majd rákenem a krémet. Nekem négy rétegű lett, tehát a krémet is négy felé osztottam. Egy részt a végére meghagytam majd a külseje bevonására.
- 4
Végül piskóta réteggel zárom a tortát. A nejlont ráhajtottam a tetejére és egy tányért, meg egy súlyt tettem rá, hogy kicsit lenyomja. Néhány órára hűtőbe tesszük, de legjobb ha egy éjszakára ott hagyjuk.
- 5
Másnap kiborítuk, leszedjük a foliát róla, a külsejét a maradék krémmel bevonjuk és tetszés szerint díszítjük. Én most olvasztott csokit csurgattam ré, de lehet tejszínhabbal is bevonni.
- 6
- 7
Jó étvágyat kívánok hozzá!
Cooksnapek
Elkészítetted? Ossz meg róla egy Cooksnapet!
Hasonló receptek
-
Sütés nélküli Gesztenye tortám Sütés nélküli Gesztenye tortám
Ez a torta receptem kissé eltér a többi sütés nélküli Gesztenye tortátol. Nem tudom még hogy beválik e az ötletem. Most pattant ki a fejemből. Szerettem volna kicsit újitani a férjem kedvenc totáján amit a szülinapjára tervezek. ... Majd elválik hogy be válik e az elképzelésem. Drukkoljatok. 🤞🤞🤜🤛🤞🤞. Molnárné Bognár Andrea -
Gesztenyés-pudingos torta sütés nélkül 🎂 Gesztenyés-pudingos torta sütés nélkül 🎂
Szülinapra készült ez a finom torta, nem lett a legszebb, de az íze kárpótolt. 🤗😋 Tereza -
-
-
Gesztenyés habos krémes torta sütés nélkül Gesztenyés habos krémes torta sütés nélkül
A család kedvence. Valami elképesztően finom torta. Nem lehet megunni. :) Pintér Orsolya -
Tízrétegű torta Tízrétegű torta
A recept alapja a "Kinder Bueno szelet", de van benne változtatás, és duplán van rétegezve. Nálunk családi kedvenc lett. Nagyon tömény, nehéz torta, úgyhogy azoknak ajánlom, akik nagy édesség- és sütirajongók. bacver -
Könnyed Eszterházy torta Tündétől Könnyed Eszterházy torta Tündétől
Édesapám születésnapjára készült Eszterházy torta. 😊 Tünde Polgár -
Vaníliakrémes Narancs Torta Vaníliakrémes Narancs Torta
Sütés nélküli finomság és gyorsan elkészíthető :) Zsanette módra Zsanette Kovács -
Gesztenye torta Gesztenye torta
Szülinapra voltunk hivatalosak, és tudtam, hogy a gesztenye torta az ünnepelt egyik kedvence🥰❤ Marcsi Glückné -
Meggyes-gesztenye torta Meggyes-gesztenye torta
Édesapám születésnapjára készült. Mivel a gesztenye a kedvencei közé tartozik, ebből kreáltam egy tortát. A meggy és gesztenye tökéletes párosnak bizonyult. Kunigunda -
-
Gesztenyés álom Gesztenyés álom
Egy sütés nélkül, gluténmentesen is elkészíthető finomság. :) Kissné Zilahi Katalin
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek (2)