Elkészítés
- 1
Piskóta elkészítése:
A tojásokat kettéválasztjuk, a sárgáját a cukorral és a langyos vízzel habosra keverjük. Ehhez hozzáadjuk a lisztet és a sütőport, picit keményebb ez a massza, emiatt a felvert tojásfehérjét óvatosan adjuk hozzá. Először a fehérje felével keverjük össze, ezt lehet kicsit erősebben is kevergetni, majd a második felét is hozzáadjuk, ezt viszont már óvatosan. - 2
180 C fokon előmelegített sütőben sütjük nagyjából fél óráig (sütőfüggő mennyi ideig kell sütni)
Miután kész a piskóta, hagyjuk kihűlni és csak azután vágjuk fel. - 3
Krém elkészítése:
A tejszínt felverjük, majd hozzáadjuk a cukrot, vanília aromát, a mascarponét és csomómentesre kikeverjük. - 4
Torta összeállítása:
A piskótát 3 lapra vágjuk. Minden mascarponés réteg alatt a piskótát enyhén meglocsoljuk a kávéval. A torta külsejét először a mascarponés krémmel beburkoljuk, ennek még nem kell tökéletesnek lennie, így pihentetjük 1-2 órán át a hűtőben. 1 dl tejszínt felverünk és ezzel burkoljuk be véglegesen a tortát.
A maradék mascarponés krémet habzsákba töltjük és ezzel díszítjük a tetejét.
Hasonló receptek
-
-
Tiramisu torta Tiramisu torta
A receptből kihagytam a kávét, mivel a kislányom édesszájú és nyilván neki készítettem. ( meg el felejtettem😄🙈)De ti nyugodtan használjatok kávét.Gyerekek is nyugodtan fogyaszthatják ha a koffeint kihagyjátok belőle. Kitty -
Tiramisu palacsinta Tiramisu palacsinta
Palacsinta minden módon! Szeretjük, de néha vágyunk egy kicsit változatosabb formában enni. Ez a fajta nagyon finom, és nem is macerásabb elkészíteni, mint a többit. pintereva -
Tiramisu kocka 🌺 Tiramisu kocka 🌺
Nagyon egyszerű elkészíteni, és isteni finom is. Anikó a konyhában 🍩 -
-
-
-
Tiramisu torta Tiramisu torta
Régi receptem, csak még nem próbáltam ki. A lányom szülinapjára elkészítettem. Koczkàné Zelnik Mária (Marcsi)
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek