Kávés piskótás szelet

A barátnőm szülinapjára készítettem ezt a kávés szeletet. Saját receptem.
Elkészítés
- 1
A tojást, csipet sóval, cukorral, és tejával kihabosítom. A lisztet, darált fekete kávét, sütőport összevegyítem és hozzá szitálom a tojásos alaphoz, majd lassan óvatosan beleforgatom. A tepsit 27x37 cm vizes sütőpapírral bélelem. A tésztát beleöntöm, és egyenesre símítom. A sütőt 180 C melegítem ki és sült mind a két lap 15 perc. majd hagyom a rácson kihűlni.
- 2
Addig elkészítem a krémet. Tejben elkeverem a vaníliás cukrokat, és a grízt, mad sűrű pépet főzök belőle. Majd azonnal az edényt hideg vízben rakom a kihuűtöm. A vajat porcukorral kihabosítom. Hozzá kanalazom a kihűlt pépet, majd végül hozzáadom a darált kávét és a rumot. A krémet 3 részre osztom. A kevesebb az a díszítésre marad a kettö pedig egyforma adag megy a sütibe. A első lapot tálcára helyezem, és megkenem forró somlekvárral. A lekvárra rákenem a első felet a krémnek.
- 3
Darált kávébol készétek 300 ml kávét es ebben mártogatom a hosszú piskótát majd sorban rakom egymásmellé sűröen. A piskótákra rákenem a krém másik felét. Majd befedem a másik
kávés lappal, és a hűtőbe rakom 3 órára dermedni. Majd utána lenyomatom, és a hűtőben hagyom másnapig. - 4
Másnap elkészítem a csoki öntetet, ráöntöm a sütire és végig megyek rajta a féső lappal. Hűtőben hagyom dermedni. Majd szeletelem forró vizes késsel. Jó étvágyat kívánok hozzá.
Reakciók
Cooksnapek
Elkészítetted? Ossz meg róla egy Cooksnapet!
A recept szerzője:
Hasonló receptek
-
Kávés szelet somlekvárral Kávés szelet somlekvárral
Hosszú idő után, ismét egy kis finomság kerül a aztalunkra és a oldalatokra is. Sajnálom, de nálunk még mindig nem javult a élet. Teszt nélkül üzletbe nem lehet menni. Izabela Ráczová -
Kakaós szelet mézlikörrel Kakaós szelet mézlikörrel
Saját receptem. Ezt a sütit most a kedves fiamnak készítettem bárati pártira. Töltöttem kerek piskótával amit mézlikőrben mártottam. Nagyon finom sütemény. Izabela Ráczová -
Karácsonyi mentalikőrös zselés piskótás szelet Karácsonyi mentalikőrös zselés piskótás szelet
A kezdődő ünnepekre most egy nagyon finom süteményt készítettem mentalikőrrel és töltöttem zselés piskótával. Izabela Ráczová -
Kakaós-diós szelet diós-rumos krémmel Kakaós-diós szelet diós-rumos krémmel
Hétvégi süteményem József alkalomra. Saját receptem egy régi cukrász sütemény szerint készítettem ahogyan magam szerint raktam össze. Izabela Ráczová -
Vendégváró szelet Vendégváró szelet
Hosszú idő után, ismét kezdek sütni, főzni. Most egy nagyon finom süteménnyel kedveszkedek nektek. Nagyon egyszerú, de finom. A kedves vendégemnek biztosan ízleni fog. A krémben a baracklikőr adja a finom ízét. Saját receptem. Izabela Ráczová -
Diós kávés rumos szelet Diós kávés rumos szelet
Szeretem a kávés sütiket. Most egy nagyon egyszerű finom sütit készítettem dióból és kávés krémmel. Izabela Ráczová -
Melta kávé szelet cékla lekvárral Melta kávé szelet cékla lekvárral
Húsvéti ünnepekre nagyon finom sütemény. Gyermekkorom melta kávéból készítettem a krémet. Gondoltam, hogy már ilyen kávét ma nemis lehet kapni. Tévedtem, pont olyan amiből a drága édesanyánk készítette nakünk a reggelikre fehér kávét házi finom tejjel. Izabela Ráczová -
Fahéjas szelet piskótával és fehérboros krémmel Fahéjas szelet piskótával és fehérboros krémmel
Ismét saját receptem ami most saját családi ünnepre készítettem. Izabela Ráczová -
Cappuccino szelet Cappuccino szelet
A Húsvéti ünnepekre készítettem finom cappuccino szeletet. Saját receptem. Izabela Ráczová -
Fahéjas-citromos szelet vörösboros krémmel Fahéjas-citromos szelet vörösboros krémmel
Most kicsit ünnepélyesebb finom vörösboros fahéjas-citromos szeletet készítettem a kedves fiam születésnapja alkalmából. Rémellem ízleni fog neki , és a kedves családjának is. Izabela Ráczová -
Kókuszos kávés szelet Kókuszos kávés szelet
Most a kókuszos szeletet sütöttem, fekete kávés ízzel. Izabela Ráczová -
Fahéjas szelet fekete ribizlisbor krémmel Fahéjas szelet fekete ribizlisbor krémmel
Saját receptem, nagyon finom fekete ribizlisboros krémmel. A tésztájat fahéjjal készítettem. Fahéj, és a bor szeretik egymást. A krém színe halvány lila orgona . Izabela Ráczová
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek (3)