Csirkemell pikáns gombaraguval egybesütve

Egy isteni finom, rengeteg sajttal sült ételt hoztam. Az almával sült húsok mindig nagyon ízletesek, korábban készítettem már hasonlót. Igazán pikánssá teszi a megszokott szalonnás-gombás kombót. A ragu ötletét Szoky egyik töltött ételcsodájából hoztam egy apró változtatással. Szívből ajánlom.
Csirkemell pikáns gombaraguval egybesütve
Egy isteni finom, rengeteg sajttal sült ételt hoztam. Az almával sült húsok mindig nagyon ízletesek, korábban készítettem már hasonlót. Igazán pikánssá teszi a megszokott szalonnás-gombás kombót. A ragu ötletét Szoky egyik töltött ételcsodájából hoztam egy apró változtatással. Szívből ajánlom.
Elkészítés
- 1
Célszerű előre feldarabolni a hozzávalókat, de akár a hús sütése közben is elkezdhetjük. Az almát enyhén citromos vízbe kockázzuk, és felhasználásig tartsuk ott, hogy ne barnuljon be. Tehát a szalonnát felkockázzuk és egy serpenyőben kisütjük, a kisült szalonnákat félretesszük. A visszamaradt zsiradékon a felszeletelt csirkemelleket aranyszínűre sütjük, közben sózzuk, borsozzuk, majd ezeket is félretesszük.
- 2
A felszeletelt gombát a csirke után maradt zsiradékra dobjuk, ha szükséges egy kiskanál vajat tehetünk a gomba alá. A gombát nagy lángon pirítjuk, mikor kidobta és elfőtte a levét visszatesszük a szalonnákat a gombához, rányomjuk a fokhagyma gerezdeket, majd rádobjuk a felkockázott almát is. Ízlés szerint fűszerezzük sóval, borssal, mediterrán fűszerkeverékkel. Ha szükséges egy kevés vizet tegyünk hozzá.
- 3
Fedő alatt készre pároljuk. Mikor elkészült hozzátesszük az apróra vágott petrezselymet és átforgatjuk. Ne szárítsuk ki a ragut, de ne is legyen alatta sok folyadék. Egy tepsibe elrendezzük a hússzeleteket, ráhalmozzuk a ragut, beborítjuk reszelt sajttal és 220 fokos sütőben szép aranyszínűre sütjük. Kb. 15 perc.
Hasonló receptek
-
Pikáns burgonyaleves pirított tésztával Pikáns burgonyaleves pirított tésztával
Széll Tamás receptje után, de változtattam rajta. Gyufatésztát használt, én mást.Szerbiából hoztam egy érdekes tésztafélét,és maradt még belőle.Szerintem nagyon illik ebbe a levesbe,hasonlít a kézi tarhonyánkhoz,csak kicsit hosszúkás formája van. Zsuzsa 56 (Zsuzsa ízutazásai blog) -
Sült paprika krémleves Sült paprika krémleves
Ez a sült paprika krémleves az egyik kedvenc levesem. Azáltal, hogy a paprikát megsütjük, kap egy édes, füstös ízt, ami igazán pikánssá teszi. Gyorsan elkészíthető, így kezdőknek is szívből ajánlom, nehéz elrontani :) Timu (Zsengezsálya gastroblog) -
Almás csirkés saslik bundában, gluténmentesen Almás csirkés saslik bundában, gluténmentesen
Unokaöcsém bugázta a netről a receptet, azt mondta, finom volt.. Persze nem kínált meg, így a magam feje szerint elkészítettem, gluténmentes panírban. Római saláta levelébe csavartam egy kis tapadós kukoricás rizzsel, tökéletes street food étel lett belőle! Sült krumplival is fincsi, és tányérról is meg lehet enni. 😉😃 Judit Kaszper -
Pikáns grissini édesburgonyából (glutén-,tej-,és élesztő mentes) Pikáns grissini édesburgonyából (glutén-,tej-,és élesztő mentes)
Egyszerre sós és édes,...hagymás és almás,....roppanós és puha!Ehetjük uzsonnára, de kitűnő húsmentes vacsinak is!.....ehetjük forrón vagy kihűlve.Mártogathatunk vele egy fűszeres, sajtos dipet!...de mártogathatunk vele finom, tejszínes almaszószt... ahogy én tálaltam!Tésztája sok-sok édesburgonya ,... dinsztelt hagyma és alma teszi pikánssá.Nincs benne viszont glutén, élesztő és tej,....így az ezekre érzékenyek is bátran fogyaszthatják! Kolozsiné Kati -
Vásári kókuszos rúd Vásári kókuszos rúd
Ismét egy rém egyszerű édesség, a vásárok slágere. Leírni az elkészítését ismét hosszabb, mint megcsinálni! :) 3 dl-es bögrét használtam méréshez. Marcsy -
Japánbirs lekvár Japánbirs lekvár
Sokan úgy ismerik a japánbirset, hogy csak díszcserje és a gyümölcse nem ehető. Ez nem így van. Nyersen valóban kemény és rendkívül savanyú a gyümölcse. Ezért is hívják északi citromnak. Feldolgozva nagyon finom lekvár, kompót, vagy birsalma sajt készíthető belőle, de egy kicsit több cukrot igényel. Ha almával vegyesen főzzük be még kellemesebb ízt kapunk. Ha valaki szereti a különleges, pikáns ízeket, akkor ezt nem szabad kihagynia. qpac -
Sütőben sült hal vele sült zöldséggel Sütőben sült hal vele sült zöldséggel
MiCsilla receptje alapján készítettem, némi változtatással. Köszönet érte. Mivel a hekk nem tartozik a kedvenceim közé, egy méretesebb kárászt raktam mellé, de szerintem bármilyen halra adaptálható. A lisztkeveréket egy nagyobb nejlonzacskóba raktam, ebben paníroztam a halakat és a maradékot a hűtőbe tettem, így többször is felhasználható. kerbicid -
Almás zeller turmix 🍏 Almás zeller turmix 🍏
Szeretnék megosztani egy almás zeller turmix receptet, ami meglepően finom. Szeretem, hogy alacsony a cukortartalma, és őrülten energizál.Ha valaha is vadászott egy nagyszerű alacsony szénhidráttartalmú/alacsony cukortartalmú zöldturmixra, ne keressen tovább.A vércukorszintem boldog táncot jár, tudván, hogy ez a zeller turmix nem emeli meg! Ez a recept nagyszerű délutáni fogás lehet, vagy akár egy frissítő esti csemege, amely segít stabilizálni a szervezet vércukorszintjét éjszakára.Zeller turmix egészségügyi előnyei Tudom, hogy ennek a turmixnak rossz indulata lehet, ha a címben szerepel a zeller, mégis hallgass meg. A zeller tele van egészségügyi előnyökkel, többek között: Antioxidánsok – A zeller 1 szárában legalább 12 különböző típusú antioxidánst tartalmaz. Emésztést segítő – Ez egy nagyszerű zöldség, amelyet naponta fogyaszthatunk, mivel 5 gramm oldható rostot tartalmaz 1 csészében, ami mozgásban tartja a dolgokat. Segít csökkenteni a gyulladást. Lúgosító hatás – A zöldségben található ásványi anyagok segíthetnek semlegesíteni a savas ételeket, amelyeket fogyasztunk. Tele van vitaminokkal és ásványi anyagokkal – Míg a zeller főként vízből áll, van benne A-, C- és K-vitamin, valamint kálium és folsav. Ki tudta volna, hogy ez az egyszerű, teljes értékű étel ilyen erőt jelenthet az egészségnek és a jólétnek ? 🤔 Seemab Sohail -
Hamis májgaluska (levesbetét) Hamis májgaluska (levesbetét)
Kislányom nagyon szereti, így lejegyzem elsősorban magamnak az elkészítését, de hátha más is kedvelni fogja.Ez egy elég nagy adag, ennek a fele is elég lehet. Kstee -
Pezsgős karaj, Szilveszterre! Glutén- és laktózmentesen Pezsgős karaj, Szilveszterre! Glutén- és laktózmentesen
Szilveszterkor a húsok sem nélkülözhetik a pezsgők finom ízét és zamatát!Ezúttal egy kis Félédes Rosé Pezsgő teszi omlossá és pikánssá a karajszeleteket.A hétköznapokban persze helyettesíthetjük vízzel,úgy sem fogunk csalódni benne! Kolozsiné Kati -
Ricottás pirítós, almával, mézzel, dióval, gluténmentesen! Ricottás pirítós, almával, mézzel, dióval, gluténmentesen!
Hogy jól induljon a nap, nagyon fontos egy finom, kényeztető reggeli!Most egy édeskés, olaszos változatot hoztam, melynek alapja a RICOTTA sajt.A ricotta íze olyan semleges, hogy édes, sós és savanykás ételekhez is felhasználhatjuk!Itt most egy, finom pirítósra került a sajt, kiegészítve savanykás almával, édes mézzel és dióval.Próbáljátok ki, nagyon finom!Jó étvágyat kívánok hozzá! Kolozsiné Kati -
Karfiolzöld kászrol (casserole) Karfiolzöld kászrol (casserole)
A karfiol zöldjét kár eldobni, mind a zsenge levelet, mind a vastag szárrészt bőven fel lehet használni finom ételek készítésére. Most a szárról levágott zsenge levelet használjuk fel egy "rakott" étel készítéséhez.Többnyire olajon pirítok még, de igyekszem elkerülni, illetve gondolkodni, hogyan tudnám az ételt elkészíteni nélküle. Most egy ilyen megoldást hoztam ide. Ági B
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek