Indiai, Gajar ke Achar (Sárgarépa savanyúság, carrot pickle)

Rengeteg féle, fajta savanyúság van Indiában.
Főtt ételek mellé is szoktak kínálni és így önmagában a lepény kenyér mellé natúr jughurt kíséretében.
Első próbálkozásom volt, egy indiai nénivel készítettem aki világ életében savanyúságokat, indiai házi gyógyszereket stb készített.
További indiai receptek találhatóak Facebookon Az Én Kis Indiai Konyhám néven ismert oldalon illetve ugyanezen a néven futó csoportban is már 🇮🇳😋🤗👩🍳👨🍳
Elkészítés
- 1
A magokat egy tapadás mentes serpenyőben kicsit megpirítjuk, épp hogy illatozzon az aromája.
Majd mozsárban le őröljük, vagy apritogepben.
Hozzáadjuk a többi por állagú fűszert is.
A sárgarépát megpucoljuk, megmossuk majd tetszés szerint daraboljuk. - 2
Közepes lángon az olajon, paroltam 10-15 percig a répát.
Majd hozzá tettem a fűszereket és további 10-15 percig paroltam fedő nélkül.
Kavargatva.
Mikor kihűlt hozzáadtam az ecetet is és egy üvegbe vagy kontenerbe tettem.
Jól össze ráztam hogy mindenhol érje a fűszer és az étolaj.
2-3 nap múlva fogyasztható.
Hűvös helyen hónapokig eláll.
Az összes indiai lepény kenyér mellé illik, natúr joghurt-tal.
Sőt a fő ételek mellé is kiváló savanyúság gyanánt.
Reakciók
Cooksnapek
Elkészítetted? Ossz meg róla egy Cooksnapet!
A recept szerzője:
Hasonló receptek

Indiai,zöldbab burgonya egytálétel(Aloo Faliyan ki sabji)


Indiai,tarlórépa egytálétel(Shalgam de Saag)


Indiai,tojás Curry (Tari Wali Anda Curry)


Indiai, kel káposzta egytálétel(Patta Gobi Sabji)


Indiai,bárány curry kuktában (Mutton Curry, Dhaba Style)


Indiai,burgonya görögszéna egytálétel(Aloo Methi Sabji)


Indiai, tarlórépa egytálétel (Shalgam Matar Di Sabji)


Indiai,spenót burgonya egytálétel(Aloo Palak Sabji)


Indiai,csirke curry (Chiken Karahi)


Indiai, grillezett tejsajt curry (Paneer Tikka Masala)


Indiai, tejsajt zöldborsó curry kuktában (Matar Paneer in cooker)


Indiai vajas tejsajt,tofu egytálétel(Butter Paneer Masala)


Indiai,tejsajtos spenót egytálétel (Palak Paneer)


Indiai,bárány curry (Mutton Curry)


Indiai fekete lencse, tejszínes paradicsomos alap (Dhal Makhani)


Indiai, tejsajt tejszínes kesudios alap (Shahi Paneer)


Indiai,burgonyás előétel (Aloo Tikki Chaat)


Indiai,nyári tök-féle egytálétel(Chappan Kaddu)


Indiai,birka Curry (Lamb Karahi)


Indiai,bárány fasírt féleség (Seekh Kebab)


Indiai,tojás rántotta (Anda Bhurji)


Indiai, barna lencse (Sabut Masoor Dhal)


Indiai,római köményes,hagymás sárga rizs(Jeera Chawal)


Indiai,sütőtök egytálétel(Kaddu Halwa, Metha Kaddu Sabji)


Indiai,vegyes zöldséges rizs (Namkeen Chawal)


Indiai, gombás zöldborsós egytálétel (Khumba Matar, Paneer)


Indiai, balzsam körte, keserűtök egytálétel (Bharwan Karele)


Indiai, görögszénás lepénykenyér (Methi Pratha)


Indiai,csirke curry (Chicken Curry)


Indiai,fűszeres burgonyás töltött kenyér(Stuffed Bread Pokora)

Szöveges kommentek