Hortobágyi húsos palacsinta

Ismét egy hungarikum. A mennyei hortobágyi húsos palacsinta receptje. Hazai étkeink egyik kiválósága. Ez valójában egy meleg előétel. Aki kóstolta, az mind szereti, aki pedig még nem próbálta, az mindenképpen pótolja, garantáltan nem fog csalódni! Elkészíteni kötelező! :)
Elkészítés
- 1
A csirkemellfilét megmossuk, apró kockákra vagdaljuk, majd félretesszük.
- 2
A vöröshagymát is apróra vágjuk, majd kevés olajon megpirítjuk, sózzuk borsozzuk.
- 3
Mikor a hagymánk megpirult, rátesszük az apróra vagdalt húst, és átsütjük.
- 4
Most beízesítjük a pirospaprikával, felöntjük vízzel, majd fedő alatt kb 40 percen át pároljuk. Tipp! Ennél a pontnál tehetünk dúsítás képpen a húshoz egy kevés paradicsomot, paprikát is.
- 5
Míg a hús párolódik, elkészítjük a habarást. A tejfölt simára keverjük a liszttel.
- 6
Mikor a hús puhára párolódott, leszűrjük a húsról a levet. A húst egyenlőre félretesszük.
- 7
A levet ezután visszatesszük a tűzre, és behabarjuk. A levéből folyamatos kevergetés mellett hozzáadunk valamennyit a habaráshoz - ezt nevezik hőkiegyenlítésnek -, majd a habarást hozzákeverjük a léhez. Egy kicsit főzzük folyamatos keverés mellett, míg a lisztessége el nem múlik.
- 8
Ha elkészültünk a habarással, félretesszük a szószt. Most ledaráljuk a húst.
- 9
Végül a palacsintákra 3-4 mm vastagságban négyzet alakban felrakunk a darált húsból, majd meglocsoljuk egy kevés szósszal.
- 10
Ezután behajtogatjuk a tölteléket a palacsintákba.
- 11
Majd összecsukjuk őket.
- 12
A betöltött palacsintákat szósszal meglocsolva, tejföllel, petrezselyemmel díszítve tálaljuk.
Csatolt receptek
A recept szerzője:
Hasonló receptek

Csikóstokány recept (Tokány de porc á la csikós)


Hortobágyi húsos palacsinta (IR diéta)


Hortobágyi húsos palacsinta


Hortobágyi húsos palacsinta


Hortobágyi húsos palacsinta


Hortobágyi húsos palacsinta


Húsos palacsinta


Hortobágyi húsos palacsinta


Paprikás csirke


Székelykáposzta recept (Ragoút de porc á la Székely)


Szaftos tojásban panírozott húsos palacsinta


Hortobágyi kifli (Húsos)


Hortobágyi húsos palacsinta


Bakonyi csirkemell filé


Tejfölös-szalonnás cukkini palacsinta


Zöldbabfőzelék


Hortobágyi húsos palacsinta 🇭🇺


Hortobágyi húsos palacsinta kicsit másképp


Hortobágyi húsos palacsinta 2. #gluténmentes #tejmentes


Hortobágyi húsos palacsinta


Krumplifőzelék


Kapros-túrós lepény


Rakott kelkáposzta


Húsos palacsinta és édes palacsinta


Jókai bableves


Hortobágyi húsos palacsinta


Hortobágyi húsos palacsinta


Hortobágyi húsos palacsinta


Hortobágyi húsos palacsinta


Frankfurti leves

Szöveges kommentek (30)
Érdekesnek tartottam, hogy az első helyen áll.