Sárgabarackos gombóc

A gyümölcsös gombóc minden formában egy mennyei kísértés. A legismertebb közülük a szilvás gombóc után talán a sárgabarackos gombóc. Hát most ezt készítettük el mi is!
Sárgabarackos gombóc
A gyümölcsös gombóc minden formában egy mennyei kísértés. A legismertebb közülük a szilvás gombóc után talán a sárgabarackos gombóc. Hát most ezt készítettük el mi is!
Elkészítés
- 1
Kevés vajat forrósítunk, és zsemlemorzsát pirítunk rajta, majd félretesszük.
- 2
A burgonyát meghámozzuk, felaprítjuk, majd addig mossuk, míg a víz tiszta nem marad rajta. Ezután feltesszük főni. Addig főzzük, míg teljesen át nem fő, azaz puha nem lesz.
- 3
Míg a burgonya fő, a sárgabarackokat óvatosan felnyitjuk. kivesszük a magot, és kristálycukrot, vagy kockacukrot teszünk a mag helyére.
- 4
Mikor a burgonya megfőtt, leöntjük róla a vizet, és alaposan összetörjük egy burgonyatörővel.
- 5
A burgonyához adjuk a tojást, búzadarát, olajat, csipet sót, lisztet. Majd egy fakanál segítségével alaposan összedolgozzuk a masszát.
- 6
A masszát kivesszük lisztes asztalra, és lisztes kézzel kissé átgyúrjuk.
- 7
0,5-1 cm vastagságúra nyújtjuk a tésztát.
- 8
8x8 cm-es négyzetekre vágjuk a kinyújtott tésztát, a barackokat alaposan a négyzetekbe csomagoljuk.
- 9
Csipet sóval ízesített forrásban lévő vízbe tesszük a gombócokat, és addig főzzük őket, míg fel nem jönnek a víz színére.
- 10
Ha feljöttek, kiszedjük őket a vízből, és a korábban megpirított zsemlemorzsába forgatjuk őket.
- 11
A kész gombócokat porcukrozzuk, sárgabarack lekvárral tálaljuk.
Top találat itt
Hasonló receptek
-
Szilvás gombóc Szilvás gombóc
Én mindig egy nagyobb adag szilvás gombócot készítek, itt is azt írom le, és egy részét lefagyasztom, így marad máskorra is. Ha már neki látok, akkor már többet készítek. A burgonyákat is meglehet főzni akár előző este, akkor nem kell megvárni amíg, kihűl. Kiváló szilvás gombóc recept! ;) Varga Gábor (ApróSéf) -
Nutellás gombóc Nutellás gombóc
A Nutellás gombóc nálunk kicsiknek és nagyoknak egyaránt nagy kedvence. Bármikor készítem, mindig pillanatok alatt elfogy. Próbáld ki Te is! :) Alajuli -
-
Szilvás gombóc Szilvás gombóc
Finomságos desszertnek is príma . Én tejfölt tettem a tetejére . Wagensommer Alexandra -
Rántott tejbegríz Rántott tejbegríz
Ez a desszert az egyik kedvencem. Gyereknek imádtam, amikor anyukám vagy nagyim ezt készítette. Most pedig ahogy anno én voltam oda érte, az én gyermekeim is nagyon szeretik. Nem kell hozzá sok minden, szerintem hamar készen is van és nem is drága. Imádom még melegen, de leginkább akkor mikor már kihűlt, és ha netalán marad másnapra, szerintem akkor még finomabb. Nem a leg diétásabb étel, de szerintem egy leves után pont elég ebédre. Lehet enni simán, de nagyon finom lekvárral tálalva. Antukné Ildikó -
Szilvás pite Szilvás pite
Aki egy igazán ínycsiklandó gyümölcsös desszertre vágyik, annak ajánlom figyelmébe a következő szilvás pite receptet. A karamellizált szilva fantasztikus ízt kölcsönöz a süteménynek. Garantáltan a család egyik nagy kedvence lesz. Tehát sütésre fel! :) Alajuli -
Házi grízes tészta Házi grízes tészta
Egyszerű a története, megkívántuk a grízes tésztát és nem volt itthon tészta, így csináltam. :) Rájöttem, hogy így sokkal finomabb, azóta is így készítem el.Nikolett Tusnadi
-
Rántott párizsi Rántott párizsi
Számomra a rántott párizsi egy igazi retro étel. :) Gyermekkoromban sokszor ettük valamilyen főzelék feltétjeként, vagy valamilyen körettel. Egy biztos, minden családtag imádta. Néha nosztalgiából ma is elkészítem, és mindig nagy sikere van, pedig az egyik legegyszerűbb étel a világon. :) Lássuk hát a legendás rántott párizsi receptjét. :D Alajuli -
Sárgabarackos gombóc Sárgabarackos gombóc
Egy könnyű alternatíva a megszokott szilvás gombóc helyett... Anikó Benczúr -
-
Amerikai almás pite Amerikai almás pite
Ebben az amerikai almás pite receptben az alma mennyisége változtatható, attól függ, kinek mennyi van otthon, vagy ha van, hogy milyen magasra szeretné, illetve függ a tortaforma méretétől is. Ha pite formában sütjük, akkor elég az 1 kg alma hozzá. Nekem itt most 26 cm-es tortaformában sült, és ehhez 1,5 kg almát használtam, a receptben a töltelék 1 kg-ra van írva. Ha valaki szereti, tehet hozzá akár diót is, úgy is nagyon finom lesz. Antukné Ildikó -
Diós-zabpelyhes reform gofri Diós-zabpelyhes reform gofri
A hagyományos gofrit most dióval és zabpehellyel készítettük el, és mivel tejtermék sincs benne, így ez a gofri még laktózmentes is. Varga Gábor (ApróSéf)
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek (10)