Vasalt csirkecomb filé, cukkini salátával 😊

Elkészítés
- 1
Tisztítás után befűszereztem a húsit, s félretettem érlelődni.
- 2
A cukkinit legyalultam, s a hagymát is beleszeleteltem, majd rászórtam 1 evőkanálnyi sót. Félretettem, hogy levet eresszen.
- 3
Míg a fentiek pihennek, összekavartam a tejfölt, majonézt s bele tettem 1 gerezd fokhagymát is. Ízlés kérdése mivel csináljátok, lehet elhagyni a tejfölt, s helyette natúr joghurt is... Én előszeretettel kísérletezem.😊
- 4
Nyomkodjuk ki a cukkinit, öntsük rá a tejfölös keverékünket. Kóstoljuk meg, itt is lehet sózni ha kell, most nekem intenzív a hús fűszere, így óvatos voltam a sóval. S kész is 😊 most jöhet a húsi. Én mindig tudom a család mikor érkezik haza, így előtt frissen kezdem kisütni a húst.
- 5
Előkészítettem a serpenyőt, és egy bele illő kis fazekat amit megtöltöttem vízzel ez lett a vasalóm😊. A serpenyőben forróra hevítettem az olajamat, s bele tettem a húst, s azonnal rá tettem a vizes lábast😊 kicsit rá is nyomtam. Kb. 4-5 perc kell mind két oldalának, tovább is hagytam s nem bántam meg. Isteni vacsi lett😋
Hasonló receptek
-
-
Csirkecomb filé velesült körettel Csirkecomb filé velesült körettel
Szeretjük a csirkecombot, ez a recept is egy variáció az elkészítéséhez.Tulajdonképpen minden hozzávalónak a mennyisége ízlés kérdése, én a leírtak szerint készítettem. Margit Soborné Horváth -
-
Tepsis csirkecomb filé, karibi zöldségkeverék szósszal Tepsis csirkecomb filé, karibi zöldségkeverék szósszal
Nagyon egyszerű receptet hoztam Habán Béláné -
Fűszeres csirkecomb Fűszeres csirkecomb
Mi a jó a csirkében ? Hogy ezerféle módon elkészíthető 😊 az egyszerű hétvégi ebéden kívül ünnepi ételként is megállja a helyét. 👍 A sütési idő változhat a sütőtől is és a csirke nagyságától is ! Rozália Horváth_1 -
Csirkecomb filé krumpliágyon Csirkecomb filé krumpliágyon
Egy finom sült, egyben a körettel a már megszokott egyszerű és gyors receptben... Bogya Károly -
Hagymás Csirkecomb filé tepsikrumplival, kapros mártással Hagymás Csirkecomb filé tepsikrumplival, kapros mártással
#csirkesfozokurzus Attiláné Kovács (Böbe) -
Ananászos Csirkecomb krumplival és kukorica salátával Ananászos Csirkecomb krumplival és kukorica salátával
#3fix #cookpad3fixJó étvágyat mindenkinek hozzá! Egyszerű de nagyon finom étel☺️Hajduk Dzsenifer
-
Fetával sült cukkini Fetával sült cukkini
Eddig valamiért sosem készítettem cukkinit, a zöldségek közül a brokkolin kívül ez volt az, amit annyira nem favorizáltam (most azt hiszem ez megváltozott:). A receptet egy barátnőmtől lestem el, annyira ízlett, hogy mindenképpen felszerettem volna tenni a blogra, ezúton is köszönöm neki!:) Nagyon gyorsan megvan és iszonyat finom, kiváló köretnek vagy előételnek, de én sokszor fogyasztom vacsorára is. Feta sajttal sülve készítettem, és nagy örömömre kaptam a Lehel piacon kecske fetát:) A sütéshez földimogyoró olajat használtam, szeretem mert jó íze lesz tőle az ételeknek, de természetesen ez helyettesíthető bármilyen olajjal. organichicks.blog.hu -
Tofus zeller sali Tofus zeller sali
Egy újabb rögtönzött vega ebéd:) Fogadjátok szeretettel. Farkas Gyöngyi -
Egyserpenyős gombás- tejszínes csirkecomb filé Egyserpenyős gombás- tejszínes csirkecomb filé
Khm...imádjuk a csirkecombot😊....mondtam már??!!😅😂Annyi mindennel lehet párosítani ezt a húst és annyi-féle formában elkészíthető, hogy kevés rá az esély, hogy megunjuk!Ez is egy lehetőség, nálunk nagyon "bejövős"!😋 Margit Soborné Horváth -
Csirkecomb, ahogyan én készítem Csirkecomb, ahogyan én készítem
Ebben van zöldség, gyümölcs. Dinsztelt káposztával és krumplipürével szoktuk fogyasztani. Ancsi
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek