Elkészítés
- 1
A palacsintához simára keverjük a lisztet a tejben eldolgozott sóval és tojásokkal, lefedjük, 30 percet pihentetjük, aztán hozzáadjuk az olajat és a rumot (ha szükséges, egy kevés buborékos ásvány-/szódavizet is), és 8-10 palacsintát sütünk belőle.
- 2
A töltelékhez a mazsolát forró vízzel leöblítjük, lecsepegtetjük és meglocsoljuk a rummal. A teljes mennyiségből elvett vajjal/margarinnal vastagon kikenünk egy nem túl mély, csinos sütőedényt (ebben fogjuk tálalni).
- 3
A tojásokat megmossuk, kettéválasztjuk, a fehérjéket 1 csipet sóval kemény habbá verjük. A maradék vajat/margarint habosra-krémesre keverjük a porcukorral, az egyenként hozzáadott tojássárgákkal és a túróval. Belereszeljük a gondosan megmosott citrom héját, aztán óvatosan, hogy össze ne törjük, (lyukas fakanállal) lazán beledolgozzuk a tojáshabot, végül a mazsolát a rummal együtt.
- 4
A sütőt előmelegítjük 200 C-ra. Arányosan elosztva megkenjük a túrókrémmel a palacsintákat, feltekerjük, majd félbevágjuk, és vágott felükkel fölfelé, kissé egymásra csúsztatva-támasztva beleállítjuk a sütőedénybe.
- 5
Az öntethez (botmixerrel) simára-habosra keverjük a tojást a porcukorral, a vaníliás cukorral és a tejjel. A palacsinta rakottas tetejére locsoljuk, és a forró sütőben aranybarnára sütjük (20-25 perc). 5 percig pihentetjük, megszórjuk porcukorral, és a sütőedényben tálaljuk.
Hasonló receptek
-
Bécsi töltött-sült túrós palacsinta Bécsi töltött-sült túrós palacsinta
A legfinomabb túrós palacsinta, amelyet valaha is kóstoltam. Igaz, hogy kell hozzá egy kis idő meg türelem, de megéri! Zsuzsa 56 (Zsuzsa ízutazásai blog) -
Bécsi töltött-sülttúrós palacsinta Bécsi töltött-sülttúrós palacsinta
Ízletes palacsintarecept. :) meri316 -
Bécsi sült túrós palacsinta Bécsi sült túrós palacsinta
Ki ne szeretné a túrós palacsintát?! Ez a sült változat pedig valami isteni, jól meglocsolva vaníliás öntettel! Kitűnő vendégváró, de egy tartalmas leves mellé is tökéletes! 😊 Zombor-Tóth Szimonetta -
Bécsi túrós palacsinta /Topfenpalatschinken Wiener Art/ Bécsi túrós palacsinta /Topfenpalatschinken Wiener Art/
Nem igényel sokkal több munkát a szokásos palacsintánknál, de megéri!Orangeat
-
Bécsi túrós palacsinta Bécsi túrós palacsinta
Nagyon finom palacsinta készült a konyhámban. Ajánlom szeretettel.#2019 Edit56 -
Bécsi túrós palacsinta - cukormentes Bécsi túrós palacsinta - cukormentes
A palacsintával, mint desszerttel szinte sosem lőhetünk mellé, mert szerintem nagyon kevesen vannak, akik ne szeretnék.Ez a sült, túrós változat egy picit különlegesebbé teszi az alap palacsinta receptet. Nálam a palacsinta zabpehelylisztből készült, de nyugodtan lehet használni hozzá a jól bevált recepteteket is.Érdemes kipróbálni, mert szerintem biztos lesz a siker vele 😊. Zagyi Kitti-Kitti a konyhában -
Bécsi túrós palacsinta Bécsi túrós palacsinta
Kicsit változatosabban a nagy kedvenc, nagyon finom szaftos. vanko.ili -
Bécsi túrós palacsinta Bécsi túrós palacsinta
Finom, krémes kényeztetés.Én a gyerekeim miatt kihagytam belőle a mazsolát, de azzal lenne tökéletes. Éva Méhesfalvi -
Bécsi túrós rakott palacsinta! Bécsi túrós rakott palacsinta!
Magam készítem a túrót, finom frissen fejt házi tejből.Lett megint egy szép adag, gondoltam palacsinta lesz ma...Akár egy kiadós leves után fő fogás is lehet 😊 Henriett71 -
Bécsi Túrós Palacsinta 🥞 Bécsi Túrós Palacsinta 🥞
Kedvenc Bloggerem Sütimánia Évával.Isteni finom szó szerint eteti magát. Regina Virágos -
Bécsi túrós palacsinta Bécsi túrós palacsinta
Isteni finom desszert!Egy kiadós leves után második fogásként is kínálhatjuk, de desszertként is kiváló. Vàradi Heni -
Körtés-túrós kocka Körtés-túrós kocka
A megszokott túrós piténket feldobhatjuk különböző gyümölcsökkel is. Így van ez az általam készített körtés pitével. Hagyományosan élesztővel készül a tésztája, némi vajjal kiegészítve, és finom puha amikor megsül. Frissen elfogyasztva a legjobb. Zsuzsa 56 (Zsuzsa ízutazásai blog)
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek