Habkönnyű bulgurkoch cukor nélkül

Itt most csokiöntettel, de házi cukormentes lekvárral szoktuk általában enni. Így is, úgy is finom. :)
Elkészítés
- 1
A bulgurt átmossuk, majd feltesszük 2 x annyi tejjel, mint amennyi a bulgurunk (ez kb. 0,5 l és magtejjel is működik). Beleteszünk egy csipet sót és puhára főzzük a bulgurt. Olyannak kell lennie, mint egy jó sűrű tejberizs. Folyamatosan keverjük és figyeljük, hogy le ne égjen. Reszelt citromhéjat tehetünk bele még a tűzről levéve.
- 2
Kihűtjük. (ha jól dolgoztunk, hűlés után a kanál megáll benne)
- 3
A tojásokat szétválasztjuk. A sárgáját kikeverjük az édesítőszerrel (vigyázzunk, hogy sütésálló legyen!) jó habosra.
- 4
A fehérjéket pedig 1 csipet sóval kemény habbá verjük.
- 5
A bulgurhoz keverjük először az édesítőszeres kikevert tojássárgákat. Majd a tojásfehérje 1/3-át. Ízlés szerint gazdagíthatjuk aszalt gyümölccsel vagy csokoládéval. Mi így 'natúr' szeretjük.
- 6
A maradék tojásfehérjehabot óvatosan belekeverjük még, úgy, hogy a hab lehetőleg ne törjön.
- 7
Kiolajozott, tönkölykorpával (vagy bármilyen más korpával esetleg tk liszttel) megszórt tűzálló edénybe tesszük.
- 8
180 C fokon kb. 20 perc alatt készre sütjük. Akkor jó, ha picit megrázva az edényünket az egész bulgurkoch együtt mozog és nem folyós.
- 9
Langyosan házi lekvárral (vagy bármilyen öntettel, dzsemmel, amit szeret a család) tálaljuk.
Hasonló receptek
-
Túrós-narancsos szelet cukor és búzaliszt nélkül Túrós-narancsos szelet cukor és búzaliszt nélkül
Hétvégére sütöttem ezt a nagyon finom, cukormentes túrós süteményt. A cukor mellett búzalisztet sem tartalmaz, így gluténmentes étrendbe is beilleszthető. Viszont ebben az esetben mindenképpen gluténmentes megjelölésű termékeket használj, mert csak akkor garantált, hogy a gyártás során sem találkozhatott gluténnel. Edit -
Epres-kókuszos szelet búzaliszt és hozzáadott cukor nélkül Epres-kókuszos szelet búzaliszt és hozzáadott cukor nélkül
Családi összejövetelre készítettem ezt az epres-kókuszos süteményt. Nem tartalmaz búzalisztet, és hozzáadott cukrot sem, így cukorbetegek és gluténérzékenyek is fogyaszthatják. Utóbbi esetben mindenképpen gluténmentes megjelölésű termékeket használj, mert csak akkor garantált, hogy a gyártás során sem találkozhatott gluténnel. Edit -
Tökös pite (hamis almás pite) Tökös pite (hamis almás pite)
A kertünk napról-napra megajándékoz minket egy tökkel. Úgy döntöttem, hogy most egy édes süteményben fogom szerepeltetni. Nagyon jól megállta a helyét, nagyon finom lett. Szerintem senki nem mondaná meg, hogy tök van benne. Ráadásul még cukormentes is. Edit -
Paradicsomos húsgombócok (cukorbarát) Paradicsomos húsgombócok (cukorbarát)
Rengeteg paradicsom termett tavaly a kertünkben, és sok üveg sűrű paradicsomlé készült belőle. Ma ebből vettem elő egyet az ebédhez. Így került asztalra ennek a finom bulguros húsgombócnak a társaságában. Edit -
Csokis szelet teljes kiőrlésű liszttel, hozzáadott cukor nélkül 🍫 Csokis szelet teljes kiőrlésű liszttel, hozzáadott cukor nélkül 🍫
Nagy sikert aratott a családban ez a diétás sütemény. Nem tartalmaz hozzáadott cukrot, a tésztájába pedig Graham lisztet tettem. De teljes kiőrlésű búza vagy tönkölybúzaliszt is használható helyette.Ezek a lisztek a gabonaszem összes alkotórészét tartalmazzák, ezért rost, vitamin és ásványi anyag tartalma magasabb, mint a finomliszté, amihez csak a magbelsőt használják fel. Ezáltal lassabban szívódik fel, így cukorbetegek is fogyaszthatják.A receptben megjelöltem a szükséges cukormennyiséget, ami alapján ki tudod számolni, hogy a saját, már bevált édesítődből pontosan mennyit tegyél bele. Edit -
Sex on the beach torta glutén-, cukor-, tojás- és tejmentes Sex on the beach torta glutén-, cukor-, tojás- és tejmentes
Barátnőm 18. születésnapjára készült. Sajnos kiderült, hogy sok mindenre allergiás, így még jobban meglepődött, nem hitte, hogy lehet tortát csinálni a "semmiből". 😄Nem teljesen pontos a név, akkor lenne igazán autentikus, ha vörösáfonyával tudtam volna elkészíteni, de így is ízlett mindenkinek. 🥰Csak azért nem jelentem ki, hogy vegán, mivel zselatint használtam hozzá. Ha van jól bevált helyettesítőd, akkor teljesen vegánná is vált, én nem kísérleteztem még velük. ☺️#aranykoteny23 liliom1229 -
Vaníliás krémtúró Vaníliás krémtúró
Nagyon szeretjük a krémtúrót, de a boltiban sok a fölösleges cukor és társai, így nekiálltam itthon készíteni ^^ Kitti -
Olasz almás pite másképp Olasz almás pite másképp
#glutenmentes #tejmentes #cukormentesVan úgy, hogy kérdést /kérést kapok, hogy mit hogyan lehet mentesíteni. Nah, ez a tökéletes "pite" is így született 😊😍 Adrienn Császár Horváthné -
Csirkepörkölt orsótésztával és paradicsomsalátával Csirkepörkölt orsótésztával és paradicsomsalátával
Nyáron bográcsban szoktuk elkészíteni, úgy az igazi, de így késő ősszel a konyhába szorulunk. Azért itt is lehet finom csirkepörköltet csinálni! :) Márta Haux -
Pihe puha almás glutén-tej és cukormentesen Pihe puha almás glutén-tej és cukormentesen
Ez egy nagyon egyszerű és finom sütemény, akár minden nap elkészíthető. Már csak a tojásra kell valami megoldást találni, mert ez így #glutenmentes #cukormentes #tejmentes Adrienn Császár Horváthné -
Kávékrémes diétás kocka Kávékrémes diétás kocka
Imádom a kávét, úgy gondolom nem vagyok ezzel egyedül. Már régóta vágytam egy egyszerűen elkészíthető, nem tipikusan vajas krémmel megtöltött, cukormentes, kávés sütire. Hát így sikerült a finomság, remélem elnyeri a kávérajongók tetszését. MiCsilla
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek