Hólabda kicsit másképp

Édesanyámtól tanultam meg anno a hólabda készítését. A krémet és a csokimázt most megváltoztattam a saját ízlésemre. A kókuszpanírt pedig dióval helyettesítettem.
Hólabda kicsit másképp
Édesanyámtól tanultam meg anno a hólabda készítését. A krémet és a csokimázt most megváltoztattam a saját ízlésemre. A kókuszpanírt pedig dióval helyettesítettem.
Elkészítés
- 1
Melegítsük elő a sütőt 180 C fokra. A tojásokat válasszuk ketté. Forraljunk egy kevés vizet, majd a cukorhoz adjunk 6 kanállal. Keverjük el, várjunk, míg kihűl, majd adjuk hozzá a tojássárgákat és kézi mixer segítségével verjük fel habosra. Ezután verjük fel a fehérjét kemény habbá, majd egy keveset adjunk a sárgájához és intenzíven keverjük el. A többi habot pedig óvatosan forgassuk bele. A liszt és a kakaó átszitált keverékét adjuk hozzá 2 részletben és ezt is óvatosan keverjük bele.
- 2
Egy sütőpapírral kibélelt, nagy méretű tepsibe öntsük bele a masszát és süssük meg kb. 25 perc alatt.
- 3
A krémhez a pudingot keverjük csomómentessé 100 ml tejjel. A maradék tejet kezdjük el melegíteni a cukorral, vaníliás cukorral. Mikor forr, öntsük hozzá a pudingos tejet és főzzük sűrűre. (Ha pöfög, akkor jó).
- 4
Még forrón keverjük bele a vajat, tegyük félre, hagyjuk kihűlni. Közben néhányszor keverjük meg. Ha kihűlt, habosítsuk ki robotgéppel.
- 5
Adjuk hozzá a mascarponet, majd robotgéppel keverjük egyneművé.
- 6
A kihűlt piskótát szaggassuk ki pogácsaszaggatóval, párosítsuk össze a piskótakarikákat. Majd az alsókra tegyünk a krémből és tegyük rá a tetejüket, kissé nyomjuk össze. Az oldalukat is kenjük le, majd panírozzuk ízlés szerint darált dióba, vagy kókuszba. (Nekem maradt a krémből, a megmaradt tésztadarabkákkal összegyúrtam, tettem hozzá pici rumaromát és golyókat formázva kókuszba hempergettem).
- 7
A tejszínt forrósítsuk fel, majd a kockákra tördelt csokira öntsük rá és kevergessük, míg el nem olvad. Oszlassuk el a labdácskák tetején, majd tegyük be a hűtőbe. Jó étvágyat!
Hasonló receptek
-
Mandulás rolád Mandulás rolád
Vendégségbe vittem ezt a roládot, az eredeti recept dióval írta, én most mandulával készítettem. Gyors, egyszerű és finom. Vasvári Nikolett -
-
Őszibarackos süti Őszibarackos süti
Vendégvárónak sütöttem ezt a sütit, a hűtés miatt érdemes az alkalom előtt egy nappal elkészíteni. #2019 Vasvári Nikolett -
Gluténmentes hólabda torta Gluténmentes hólabda torta
A hólabda soha nem lehet elég nagy. Ime egy torta nagyságú.Ági Blahunka
-
Baileyses krémmel töltött hólabda Baileyses krémmel töltött hólabda
A retró hólabda sütit krémlikőrös, főzött krémmel javítjuk fel. kajakóma -
Hólabda torta Hólabda torta
A hólabda nagyon finom viszont pepecselős így inkább tortát készítünk belőle. Így nincs maradék piskóta. A család imádja. viki822 -
Amerikai krémes kicsit másképp 😉 Amerikai krémes kicsit másképp 😉
Szeretek kísérletezni, kilopni, beletenni néhány dolgot a süteményekbe, főleg, ha megkívánunk valami egyszerű, de mégis mutatós, könnyű süteményt és valami hiányzik a hozzávalókból. Így készítettem most az amerikai krémest. Isteni finom lett, mintha felhőbe harapna az ember. Akár vendégvárónak is elkészíthetjük, mind el fog fogyni. Egyszerű és nagyszerű. ☺️👍😘 Paltán Réka -
Hólabda ❄️ Hólabda ❄️
Finom sütemény, akár a karácsonyi asztalon is méltán megállja a helyét... 😊 Törzsök Éva
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek (2)