Almás csirkés rakott batáta

#karácsony2018 Az utóbbi időben elég gyakran fogyasztunk édesburgonyát, próbálom minél több formában elkészíteni. Ebben a receptben a csirkemell a másik fő alapanyag, de emellett még az alma és a lila hagyma is megjelenik.
Elkészítés
- 1
A csirkemellet nagyobb darabokra vágjuk, mindkét oldalukat sózzuk, borsozzuk. Lisztbe forgatjuk, majd egy serpenyőben felmelegítjük az olívaolajat és a csirkemellek mindkét oldalát 1-1 perc alatt átsütjük.
- 2
Az édesburgonyát, lilahagymát és az almát meghámozzuk és felkarikázzuk.
- 3
A tejfölt elkeverjük a tojással, a sajtot lereszeljük.
- 4
Ha minden alapanyagot előkészítettünk, jöhet az összeállítás. Egy sütőtál alját kikenünk 1-2 ek olívaolajjal, majd kirakjuk édesburgonyával. Sózzuk, borsozzuk. Jöhetnek rá a csirkemellek, majd a lilahagyma.
- 5
Következő lépésként ráhelyezzük az almakarikákat és meglocsoljuk a tejföl felével. Tetejére ismét édesburgonya kerül. Végezetül ráöntjük a maradék tejfölt és megszórjuk a reszelt sajttal.
- 6
Alufóliával lefedve 180 C fokos sütőben 45 percig sütjük, majd fólia nélkül addig sütjük tovább, míg a sajt szépen megpirul.
Hasonló receptek
-
Édesburgonya főzelék Édesburgonya főzelék
Az utóbbi időben nagyon sok édesburgonyát fogyasztunk, mivel sokkal egészségesebb, mint a hagyományos burgonya. Ebben a formában most először készítettem el és csak ajánlani tudom, mert nagyon finom! :-) Margaréta 🌼 (A pillanat íze) -
Csirkés batáta burger karamellizált lilahagymával Csirkés batáta burger karamellizált lilahagymával
Finom batáta burger, melyben a fűszeres csirkemellcsíkok, a karamellizált lila hagyma, a friss saláta levelek illetve a batátára olvasztott sajt találkozik. Ha egyszer megkóstolod, nem tudod abbahagyni! :-) Margaréta 🌼 (A pillanat íze) -
Almás-hagymás csirkemell Almás-hagymás csirkemell
Elsőre talán bizarrnak tűnhet a hagyma és az alma párosítás, de higyjetek nekem mennyeiek együtt. Mi leginkább zöldséges bulgurral fogyasztjuk, de biztosan remek választás mellé a rizs is vagy bármilyen másik köret, amit szerettek. Gyorsan és egyszeűen elkészíthető akár ebédre akár vacsorára. Próbáljátok ki bátran! Kálmán Marianna -
Rakott édesburgonya (picit csúnya, de finom, és egészséges) Rakott édesburgonya (picit csúnya, de finom, és egészséges)
Az egészséges táplálkozás híveként , próbálom a hazai ízeket nem hanyagolva enni , de egészségesebb formában . Ezért rakott krumpli egészséges verzióját készítettem el .#elsorecept Dóra Balog -
Háromsajtos töltött batáta Háromsajtos töltött batáta
Sokszor, sokféleképpen készítettem már édesburgonyát, mindenhogy szeretem, de eddig ez a BEST!Fergetegesen finom, a kevés fűszer ellenére ízgazdag, könnyű étel.A tölteléket, fűszerezést kedvetekre variáljátok, mehet bele összetört főtt tojás, párolt zöldségek... lehet mediterrán ízvilágú..., amit csak akartok!Próbáljátok ki, nem fogtok csalódni!(az elkészítési idejének nagy része a sütési idő) Margit Soborné Horváth -
Almás-hagymás csirkemell Almás-hagymás csirkemell
Nagyon szeretjük az alma csirkemell variációt. Krisztina Kubinyiné Kovács -
Sajttal töltött csirkemell, baconnel borítva Sajttal töltött csirkemell, baconnel borítva
A csirkemell a favorit a családnak. Próbálom minél változatosabban elkészíteni nekik. Ebben minden benne van, ami csak szem szájnak ingere. Koczkàné Zelnik Mária (Marcsi) -
Rakott édesburgonya Rakott édesburgonya
Nagyon szeretem az édesburgonyát, így született meg ez a recept. Koncz-Bertics Ilona -
Almás sült batáta Almás sült batáta
A hagyományos vajas kenyérhez is illik az alma. Gyermekkorunkban sokszor volt ez a tízórai vagy uzsonna. Édesburgonyával egyszerűen fenomenális! Ne hagyjátok ki! 🙂 Andrea von Sattler -
Spenótos, csirkés tészta Spenótos, csirkés tészta
#3fixGyakran készítek tésztaételeket, de ezt így ebben a formában most csináltam először. Biztos nem utoljára, mert nagyon ízlett mindenkinek. Marcsi Glückné -
Almás,csirkés kukoricasaláta Almás,csirkés kukoricasaláta
Szeretem a femina.hu recepteket kipróbálni. Ezt a receptet is ott találtam. Gyors és nagyon finom saláta. A receptben csirkemell van, én levesben főtt csirkecombbal készítettem és egy kicsit átalakítottam a receptet.#kotenykihivas2024 Maya Burgertné -
Majonézes-almás csirkesaláta Majonézes-almás csirkesaláta
Ezt a salátát most készítettem először, de nagy kedvenc lesz...😋 #3fix(Kétfajta saláta lett 1 kg csirkemellből (3 fél), a sütés képein a két adag salátához való csirkemell látható, a receptben csak az ehhez felhasznált mennyiségeket írom! A másik salátát külön receptbe töltöm fel.) Borsika
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek