
Pizza - Máté

Elkészítés
- 1
A lisztet átszitálva egy nagy keverőtálba öntjük. A halom közepében csinálunk egy lyukat, ahova a langyos vizet öntjük. Ebbe szórjuk az élesztőt, és egy csipetnyi cukrot. 5 percig állni hagyjuk, majd hozzáöntök a lyukba még 1 dl vizet, és egy villával belülről kifelé folyamatosan keverjük el az élesztőt a liszttel.
- 2
Megsózzuk. Ahogy egyre nehezebb a kevergetés, hozzáöntjük a maradék vizet, és vegyük át kézzel a dagasztást. Az egészet akár robotgéppel / dagasztóval is lehet csinálni. Ha a tészta egyáltalán nem nyúlik, nem vizes, hanem egy homogén tésztalabda, akkor letakarjuk egy konyharuhával, és langyos, nem huzatos helyen kelesztjük egy órát.
- 3
A paradicsomot a fokhagymával és a fűszerekkel botmixerrel pürésítem, majd így beleöntöm egy lábosba, és beledobom a babérlevelet. Lassú tűzön egy órát rotyogtatom. A tűzről levéve kiveszem a babért, és beledobom zöldfűszereket.
- 4
A sütőt - benne a tepsivel!! - előmelegítjük a legnagyobb hőfokon - de legalább 220-230 fokon légkeveréses fokozaton.
- 5
A forró tepsire szórjunk lisztet, és tegyük bele a vékonyra nyújtott tésztát. Kanalazzunk rá a szószból. Ezután jöhetnek a fakultatív feltétek, végül a sajt. Az egészet meghintjük finoman olívaolajjal (hacsak nem szalonnás-kolbászos pizzát készítettünk).
- 6
7-8 perc alatt készre sütjük.
Cooksnapek
Elkészítetted? Ossz meg róla egy Cooksnapet!
Hasonló receptek
-
Pizza Pizza
Szabadfi Szabolcs pékmester pizzatésztája fellelhető az interneten, én most ezt hoztam el nektek. Az ő kiváló technikáját sajnos nem tudom átadni, ezért érjétek be a házi lebutított változatommal. :) Sokféle tésztát próbáltam, de számomra ez a nyerő. Aki szereti a vékony ropogós tésztát, annak jó szívvel ajánlom. A tésztát érdemes 1 éjszakán át hűtőben pihentetni. Én kipróbáltam a sütést 1,5 órás pihentetés után, úgy hogy nem tettem hűtőbe. Úgy is jó volt, de a másnapi még jobban sikerült. Megkelt rendesen és nagyon könnyű volt dolgozni a tésztával. :) #2019 Vasvári Nikolett -
Vargányás pizza Vargányás pizza
Számomra a pizza – és itt is ezt a receptet mutatom be – ezzel szemben az olasz élet - és ételszeretet egyik tökéletes példája. Egyszerű, de az alapanyagok minőségében nem ismer kompromisszumot. Zsuzsa 56 (Zsuzsa ízutazásai blog) -
Tökéletes pizza Tökéletes pizza
Szinte olyan finom, mint egy eredeti olasz.Könnyű elkészíteni, de időigényes. Weckermann-Török Csilla -
Pizza Perfecto Pizza Perfecto
Öcsémmel kikísérleteztünk egy közel (számunkra) tökéletes pizzatésztát. :) Lagler Ákos -
Házi Pizza Házi Pizza
Kedves követőink!Most az általunk egyik jól bevált pizza receptjét osztjuk meg veletek.Eddig ez a nyerő számunkra. A házi pizzához pedig, úgy gondoljuk, nincs fogható. Ugye ti is így gondoljátok?DéVaiék konyhája DéVaiék Konyhája -
Neapolitan pizza Neapolitan pizza
A recept nagyon egyszerű bár kicsit hosszadalmasnak tűnhet, mivel egy éjszakát a hűtőben kell kelesztenünk. Ugyan emiatt ez nem lesz alkalmas a " hú de jó lenne pizzát enni gyorsan összedobok egyet" felfogáshoz, de abszolút megéri. A hűtőben való kelesztés lelassítja az egész folyamatot és így ízben sokkal gazdagabb tésztát kapunk.A szósz hihetetlenül egyszerű. Mégcsak nemis kell főzni. Minden hozzávalót öntsünk egy tálba és botmixerrel szinte csak törjük át, de ne pürésítsük. A feltétnek csak a képzelet szabhat határt, bár én nem szeretem a pizzát telepakolva. Most csak pár szelet pepperoni-t és chorizo-t használtam, ami kellemes fűszeres ízt ad a pizzának ehhez jön hozzá természetesen az elmaradhatatlan parmezán, mozzarella kombináció. A másiknál lecseréltem a paradicsom szószt egy finom kapros, fohkagymás tejfölre és néhány szelet sonkát tépkedtem rá. Elképesztően finom... Sodrofa -
Olasz pizza 🤌 Olasz pizza 🤌
Mindig fájt a fogam az igazi olasz vékony tésztás pizzatészta receptjére, ez itt az egyik kedves olasz barátnőm receptje alapján készült 😋 Simon Viktória -
Vékony, ropogós pizza Vékony, ropogós pizza
Ropogós és vékony pizza tészta recept, saját tesztelés alapján. Nagyon könnyen nyújtható és 4 darab kb 24-es pizza jön ki belőle. S-P Tündi -
Pizzaszósz Pizzaszósz
A pizza, az étel amit tulajdon képen mindenhol ismernek a világon, egy olasz étel amit keblére ölelt Amerika és eljuttatta mindenhova! A pizza lelke a tészta és a szósz! Én most egy alap paradicsomos szószt hoztam el nektek, ami nem csak pizzára való, de egy kiváló paradicsomos mártogatós is! ;) Joe
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek