Elkészítés
- 1
A husit be kell fűszerezni. Én ezúttal sülthús fűszert, borsot, oregánót, fokhagymát, és rozmaringot pötyögtettem rá. A sülthús fűszerből mindkét oldalára tettem. Hagytam állni hűtőben lefóliázva kb. 30-40 percet. :)
- 2
A zöldségeket megpucoljuk, felkockázzuk. A fokhagymát csak pár darabra vagdostam,épp hogy csak könnyebben terjedjen majd az aromája. :)
- 3
Miután minden megvolt, egy műanyag edénybe öntöttem a felkockázott krumplikat, és megszórtam sóval, borssal, fokhagymaporral, majd olívaolajjal picit meglocsoltam, és alaposan összekevertem, hogy mindenhol egyenletesen fűszeres legyen.
- 4
Beleöntöttem egy tepsibe a fűszeres-olajos krumplit, majd a befűszerezett husiszeleteket kisebb darabokra vágva rápakolgattam.
- 5
200 °C-on alsó-felső sütéssel lealufóliázva sütöttem kb. 35 percig. Ezután kiszedtem, a tejfölt egy kis vegetával kikevertem, egyenletesen rákanalazgattam, majd a szeletelt trappista sajttal befedtem az egészet. Érdemes csinálni egy próbát hústűvel, hogy minden megpuhult-e... Ha nem, akkor még így sajttal es tejföllel a tetején is visszarakhatjuk lefóliázva 10-15 percre.
- 6
Amikor már minden megpuhult 10 percig sütöttem fólia nélkül is, hogy szép aranybarnává váljon a sajt a tetején.
Reakciók
Cooksnapek
Elkészítetted? Ossz meg róla egy Cooksnapet!
A recept szerzője:
Hasonló receptek
-
Dupla-burgonyaágyon sült sajtos-tejfölös sertéskaraj Dupla-burgonyaágyon sült sajtos-tejfölös sertéskaraj
Laktató, finom vacsora volt, az itthon éppen fellelhető alapanyagokból... Ancsyka001 -
Édesburgonyás lasagne Édesburgonyás lasagne
Nagy kedvencem az édesbugonya és a lasagne is, ráadásul ha a tészta (mint ellenség 😊) helyettesíthető benne valamivel, csak nyerő lehet... És tényleg az! Zseniális! 😋 Ancsa -
Karfiollal csőben sült sertéskaraj Karfiollal csőben sült sertéskaraj
Ez a recept a dubarry sertéskaraj egyszerűsített, gyorsított változata. Ideális, ha nem szeretnéd a konyhában tölteni a vasárnapot, de ízletes, húsos ételt szeretnél az asztalra tenni! 😉😋 #2.0 #EgyReceptEgyFa Mónika Biró -
Egészben sült sertéskaraj tepsis burgonyával Egészben sült sertéskaraj tepsis burgonyával
Ez a recept egy vasárnapi menü, de vendégváró fogásként is megállja a helyét. Krisztina Liptákné -
-
Spárgás-édesburgonyás csirke Spárgás-édesburgonyás csirke
A receptet @miko_gergely ihlette, isteni lett, nagy köszönet neki érte! Ancsa -
-
-
Sertéskaraj fokhagymás mártásban, tepsis burgonyával Sertéskaraj fokhagymás mártásban, tepsis burgonyával
Szoky konyhája inspirálta ezt a receptet, nagyon finom lett, ajánlom. A sült burgona, Jamie Oliver féle. Kívül ropogós, belül puha. Farkas Péter -
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek