Göngyölt spárga csőben sütve

Már régóta szerettem volna kipróbálni a spárgát, ezért készítettem el ezt a klasszikusnak mondható spárgás receptet. :) A sonka helyettesíthető baconnal is.
Göngyölt spárga csőben sütve
Már régóta szerettem volna kipróbálni a spárgát, ezért készítettem el ezt a klasszikusnak mondható spárgás receptet. :) A sonka helyettesíthető baconnal is.
Elkészítés
- 1
A spárgát megpucolom, mint a zöldséget. Megmosom, majd megpárolom. Nekem van párológépem, abban pároltam, de a hagyományos módszerrel is meglehet puhítani. Kis ételízesítővel ízesítsük párolás közben.
- 2
Párolás után megvárom míg kihűl a spárga. Addig elkészítem a besamel mártást. Kis margarint felolvasztok egy edényben, két evőkanál lisztet adok hozzá, és arany színűre pirítom. Figyelni kell arra, hogy ne égjen le a keverék. A tejet kisebb részletekben kell hozzáadni, és mindig besűríteni a mártást. Sóval, fehér borssal és szerecsendióval ízesítem. Kb. fél liternyi mártásra van szükség.
- 3
Egy jénai edényben a kihűlt spárgákat a sonkával begöngyölve egymás mellé sorakoztatom, majd nyakon öntöm a mártással.
- 4
180 C fokos sütőben megsütöm. Én párolt rizzsel tálaltam, jó étvágyat! :)
Cooksnapek
Elkészítetted? Ossz meg róla egy Cooksnapet!
Hasonló receptek
-
Tejszínes spárga csavart tésztával #gluténmentes #tejmentes Tejszínes spárga csavart tésztával #gluténmentes #tejmentes
Szerettem volna olyan spárgás ételt készíteni, amihez sok spárgát tudok felhasználni és mindenki szívesen fogyasztja. Így esett a választásom a mártásra. Igazán finomra sikerült és gyorsan elkészíthető. Judit Károlyné Csürke -
Csőben sült spárga baconnel Csőben sült spárga baconnel
Nagyon rég szerettem volna kipróbálni a spárgát, de valahogy mindig tartottam tőle, hogy nem fog ízleni. Aztán egyik kolléganőm mesélte, hogyan szokta elkészíteni, gondoltam ezt ki kell próbálnom. Íme. Beáta Hujber -
Kedvenc rakott spárga Kedvenc rakott spárga
Egy tavaszi egytálétel, ami nagyon szaftos és a zöldségek csak úgy elolvadnak a szájban. Mióta ezt kipróbáltam, így készítem el legszívesebben a spárgát. Borzási Enikő -
Spárgás bulgur Spárgás bulgur
Először néhány éve ettem spárgát, krémlevesként . Akkor nagyon megszerettük és azóta többféleképpen elkészítettem már. Ez az egyik kedvenc spárgás receptem. 😋 Bianca -
Csőben sült sajtos spárga, mustáros csirkemell ágyon Csőben sült sajtos spárga, mustáros csirkemell ágyon
Találtam a hűtőben egy megkezdett csomag spárgát... A mélyhűtőben, pedig rátaláltam a csirkemell filére, s ez lett végül belőlük.Katalin Kenessey_1
-
Grana Padano-val hintett, baconbe tekert spárga Grana Padano-val hintett, baconbe tekert spárga
Még sosem készítettem spárgát, és valami egyszerűvel szerettem volna kezdeni. Ez a recept pedig pont ilyen, pikk pakk meg van, ráadásul laktató is. Számos módon tálalhatjuk. Én most főtt burgonyával és hollandi mártással tettem az asztalra. Ági Zádori -
Sonkába, sajtba göngyölt spárga, rántva Sonkába, sajtba göngyölt spárga, rántva
Eddig egyszer készítettem spárgát, nem ízlett a családnak.Valamit nagyon elronthattam. Most több videót is megnéztem a tisztításáról, párolásáról. Sikerült, nagyon finom lett. #golden2 Maya Burgertné -
McDonald's-os nuggets McDonald's-os nuggets
Már régóta szerettem volna kipróbálni ezt a receptet. Én picit módosítottam rajta Viktória Borsi -
Zöld, és fehér spárga főzése Zöld, és fehér spárga főzése
Sok tévhit van arról hogy hogyan főzzünk spárgát, pedig egyszerű, csak a receptet kell követni. Bérczi Róbert -
Sonkás 🍕 tejfölös alappal 🌺 Sonkás 🍕 tejfölös alappal 🌺
Régóta szerettem volna kipróbálni ezt a fajta feltétet. Most kipróbáltam.A felesleges tésztából egy jókora kiflit készítettem. Anikó a konyhában 🍩 -
Sonkás-sajtos spárga Sonkás-sajtos spárga
Eddig nem sikerült olyan receptet találni, hogy megszeressem a spárgát. EDDIG!!! Ebben a formában isteni! #2019 Ágnes Bakos -
Párolt zöld spárga Párolt zöld spárga
Isteni meleg előétel, csak frissen, forrón tálalva! A zöld spárgát elkészíteni nagyon egyszerű, próbáld ki te is! Amire nagyon figyelj, hogy öreg spárgát ne vegyél, mindig a friss, zsenge darabokra vadássz! ;) Tökéletes párolt zöld spárga recept! Varga Gábor (ApróSéf)
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek