Elkészítés
- 1
A tojásokat különválasztottam, fontos, hogy a fehérjébe ne menjen egy csepp sárgája se, különben vacakolhatsz a keményre verésével! A sárgáját egy ek vízzel és 2 ek cukorral habosra vertem, a fehérjét egy pici sóval és 50 g cukorral keményre vertem. A darált diót összekevertem 1 kk szódabikarbónával. A habos sárgát tettem a dióba, összekevertem, majd ezt tettem a kemény fehérjébe és óvatosan összekevertem.
- 2
Kb. 25 cm átmérőjű tortaformám van, ebbe becsíptettem sütőpapírt és így tettem bele a masszámat. Előmelegített 160 C fokos sütőben (légkeverés nélkül) sütöttem tűpróbáig - kb. 40 perc -, ami azt jelenti, hogy ne ragadjon rá cucc a tűre, mert akkor még folyós a belseje. Kívülről viszonylag hamar felemelkedik és barnul. Meg kell várni, míg kihűl, késsel körbevágtam, hogy az oldaláról is szépen lejöjjön a tortácskám. Mikor teljesen kihűlt, kivettem a formából és egy jó késsel derékban kettévágtam.
- 3
A mascarponét bekevertem egy csomag vaníliás cukorral és egy nagy kanál mézzel, illetve vanília aromából is került bele pici. Jól össze kell keverni, hogy folyósabb, kenhetőbb legyen a krémünk. A szétvágott tortából az egyiket megkentem ezzel a fincsike krémmel és dugdostam bele kimagozott meggydarabkákat, amik már kicsit összezselésedtek az üvegben. Jól megszórtam ezzel, aztán tettem a tetejére a következő tortácskámat és a tetejét, oldalát is bekentem. Nagyon krémesen 2 mascarponet ajánlok.
- 4
Hűtő és 1 óra múlva ehető! 😊
Cukor helyett xilit/nyírfacukorral is használható, így nem csak liszt, de cukormentes is lesz a torta. 😊
Cooksnapek
Elkészítetted? Ossz meg róla egy Cooksnapet!
Hasonló receptek
-
Almás diótorta (gluténmentes) Almás diótorta (gluténmentes)
#3fix #gluténmentes #lisztmentes #laktózmentesSajnos a díszítés nem az erősségem, még gyakorolnom kell... 😊 Dora Deak -
Körtés diótorta Körtés diótorta
#2019 #énkönyvem Ez a torta az ősz ízeit idézi. A két diós tészta között egy körte “ragu”található, a krém pedig diós-vaníliás mascarpone.🍐😊 Margaréta 🌼 (A pillanat íze) -
Mascarponés diós krémes Mascarponés diós krémes
" Nagyböjti receptek versenye" Finom és kiadós sütemény! Közeleg a húsvét , ajánlom mindenkinek , aki szereti a nem túl édes süteményt! Magyarné Nyírő Kati -
Gluténmentes aranygaluska Gluténmentes aranygaluska
Imádjuk az aranygaluskát és mivel jöttek a gyerekek, gondoltam készítek és persze magam miatt gm😁 Annyira jól sikerült, hogy megkérdezték, biztos gluténmentes?🤣 Szabina Szamkó -
Diótorta Diótorta
A párom anyukája készítette legutóbb, a karácsonyi menü része volt. Nagyon ízlett az egész családnak, s rögtön tudtam, hogy ennek a receptnek itt a helye :)Én a múlt hétvégén készítettem el, s egyáltalán nem bonyolult, kezdőknek is bátran ajánlom!Bízom benne, hogy nektek is ízleni fog!...még valami: a párom anyukája dupla adag krémet készített ehhez a tészta mennyiséghez, de én viszont a tészta hozzávalóit feleztem meg és a leírásban szereplő krémet készítettem el, s kettőnknek ez így elég is lett. Abból láthattok 1 szeletet a képen. Az utolsó szeletet!😆 Szerencsére sikerült megmenteni egy kép erejéig 😄 Szabri -
-
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek (2)