Fügelekvár

A füge az egyetlen gyümölcs, amit nem édesíteni kell, hanem picit savanyítani, mert annyi benne a természetes gyümölcscukor. Zamatos, sűrű lekvárt főzhetünk belőle, mely kiváló, sütemények töltésére! #nyár
Fügelekvár
A füge az egyetlen gyümölcs, amit nem édesíteni kell, hanem picit savanyítani, mert annyi benne a természetes gyümölcscukor. Zamatos, sűrű lekvárt főzhetünk belőle, mely kiváló, sütemények töltésére! #nyár
Elkészítés
- 1
A fügét folyó vízben megmossuk. A kocsányánál egy ujjnyira levágjuk a végeit. Kisebb kockákra feldaraboljuk. Zománcozott lábasba rakjuk, ráfacsarjuk a citrom levét, összeforgatjuk. Amíg így áll, kimossuk az üvegeket, mikróban sterilizáljuk.
- 2
Felrakjuk a tűzhelyre, rákapcsolunk maximumra, hadd kezdjen forrni. Ha levet engedett, belekeverünk a botmixerrel. Visszarakjuk a tűzhelyre. Ekkor már pöfög, csapkod!🙂 Így, állandóan húzzuk benne a fakanalat a lábas alján. Meglepően hamar befog sűrűsödni! Forrón üvegekbe töltjük, lezárjuk. Pár percre fejre állítjuk, majd vissza, és száraz dunsztba rakjuk (én hűtőládába teszem).
- 3
Másnap kiszedjük a ládából, hűvös kamra polcára rakjuk. Felbontás után, hűtőszekrényben tároljuk, de valószínű nem lesz szükség rá, mert elfogy hamarabb!
Hasonló receptek
-
Fügelekvár Fügelekvár
Még nem főztem fügelekvárt idáig, a fügével kaptam a receptet is, de mondhatom, nagyon finom lett...😊 Törzsök Éva -
Fügelekvár Fügelekvár
Rengeteg fügénk termett az idén! Még soha nem termett annyi, hogy evésen kívül jutott volna valamire is. Már csináltam a múltkor sütit, most lekvárt főztem. #2019 Ilona Somlyai -
Fügelekvár Fügelekvár
Fügelekvárt ez idáig nem is ettem, nemhogy készítettem volna! Kaptam ajándékba egy ládányit egy kedves ismerőstől, és úgy készítettem belőle a lekvárt, ahogyan ők szokták. Unokámnak nagyon ízlett, vitt is belőle a kollégiumba, de a párom meg sem kóstolta, mert ő csak a bolti aszalt fügét szereti.🤔 Gazdagné Djinisinka Margit -
-
Fügelekvár-diabetikus Fügelekvár-diabetikus
Dw 1:2 cukorral !A nem diabetikus váltotathoz 3 kg füge 1, 5 kg cukorral ! Lívia Véber -
Citromos-fahéjas fügelekvár Citromos-fahéjas fügelekvár
Még tavaly nyáron készítettem ezt a lekvárt, melyet aztán el is ajándékoztam. (Kis kóstoló azért maradt nekem is...) A kedves ismerősöm ma telefonált rám, hogy pont most eszik a fügelekváromat, az egész család odáig van érte. Szeretné, hogy küldjem el neki a receptet, mert idén ő is el akarja készíteni. A sikeren felbuzdúlva gondoltam, veletek is megosztom a receptet...hátha idén nyáron valaki kedvet kap hozzá... Ancsyka001 -
Füge lekvár Füge lekvár
A füge - mint minden gyümölcs - frissen az igazi, de mivel nagyon szeretjük, egész évben szeretnénk ha rendelkezésre állna. Így hát készítsünk belőle lekvárt! ;) Varga Gábor (ApróSéf) -
Fügelekvár natúr Fügelekvár natúr
Jó érett fügéhez nem kell sem édesítő sem víz, sem sűrítőanyag, csak egy kis citromlevet és egy kis vaníliát tettem bele. Elég sűrű is lett, kellemesen édes, de aki igényli felhasználás előtt tehet hozzá édesítőt.Felhasználható süteménybe, palacsintára stb. Hűtőszekrényben eláll pár hétig. V. Tímea -
Málnalekvár Málnalekvár
A málna, anyukám kertjében termett. Készítettem belőle, adalékmentes lekvárt! #nyár Tóth Angéla -
Fügelekvár Fügelekvár
Ez egy különleges lekvár szerintem, mert sült húsok mellé is tökéletes illik. Így ősszel is van mit elrakni a kamrába és nem szabad hagyni, hogy pocsékba menjenek a dolgok. Én hígabban szeretem, de aki sűrűbbre vágyik akkor nyugodtan főzze tovább. Akár joghurtokba is bele lehet tenni. Próbáljátok ki bátran! #2019 Kálmán Marianna
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek (2)