Egyik délután az anyósom kertjében megláttam egy jó adag kaprot és mivel onnantól kezdve már semmi más nem lebegett a szemeim előtt - a mostanában hihetetlenül elszaporodott muslincákat kivéve-, csak a kapros- tejfölös -túrós tészta képe, ezért hazaérve gyorsan összecsaptam én is egyet... akárcsak annak idején középiskolában a matematika dolgozatokat. Mondjuk ez most legalább jól sikerült, nem úgy mint az említett matek dogák, ahol a feladatok végeredményeinek ismertetésekor - a legoptimistább becslések szerint is- az esetek kb. 90%-ában, finoman szólva sem voltunk közös nevezőn a tanárral…( a 90% csak tipp, mert ahogy már említettem, nagyon de nagyon hülye voltam matekból).
Ezek amúgy azért voltak igazi pofára esések, mert ahelyett, hogy csendben meghúztam volna magam mint egy darab sz.r, én inkább fennhangon hirdettem a többieknek - már az osztályteremből kifelé jövet-, hogy “na ez igen öcsém...ez most rohadt jó lett...majd az enyémet nézzétek meg!!!”.  
Utólag visszagondolva mondjuk, igazán szentelhettem volna kicsivel nagyobb figyelmet annak, hogy az osztály nagy része egybehangzóan, az enyémmel még csak köszönő viszonyban sem lévő végeredményeket emlegetett…