Kókuszkocka, anyukám receptje alapján, gluténmentesen

Mikor anyukám❤️ ezt a sütit sütötte, akkor annak beforgatása családi program volt. Mi, gyerekek mindig részt vettünk benne, közben jókat beszélgettünk, meg persze egy-egy darabot rögtön eltüntettünk 🤷♀️.
Nos, ez most is, nálam is (majdnem)hasonlóan működik, csak itt az a felállás, hogy én forgatom a sütiket, a - nem gluténérzékeny - gyermekeim pedig sorban tüntetik el😂. Na jó, azért közben beszélgetünk is❤️
Édesanyám receptje szerinti minden hozzávaló, csak a lisztet cseréltem le.
Kókuszkocka, anyukám receptje alapján, gluténmentesen
Mikor anyukám❤️ ezt a sütit sütötte, akkor annak beforgatása családi program volt. Mi, gyerekek mindig részt vettünk benne, közben jókat beszélgettünk, meg persze egy-egy darabot rögtön eltüntettünk 🤷♀️.
Nos, ez most is, nálam is (majdnem)hasonlóan működik, csak itt az a felállás, hogy én forgatom a sütiket, a - nem gluténérzékeny - gyermekeim pedig sorban tüntetik el😂. Na jó, azért közben beszélgetünk is❤️
Édesanyám receptje szerinti minden hozzávaló, csak a lisztet cseréltem le.
Elkészítés
- 1
A cukrot, az egész tojást, a vajat, vagy margarint és a mézet keverőtálba tesszük és habosra keverjük.
- 2
A liszteket kimérjük és belekeverjük a szódabikarbónát, majd a tejjel együtt a mézes masszához adjuk, simára keverjük. Sütőpapírral bélelt - magasfalú - tepsibe öntjük.
- 3
180 C fokra előmelegített sütőben 30-35 perc alatt megsütjük. Sütőfüggő, végezzünk tűpróbát! A sütőpapírral kiemeljük a tepsiből és teljesen kihűtjük. Amikor kihűlt a tészta, akkor tetszés szerint feldaraboljuk.
- 4
A vajat, cukrot, kakaót és a tejet egy viszonylag kicsi főzőedénybe tesszük. Erre azért van szükség, hogy a felmelegítés után minél magasabban álljon az edényben a kakaós máz. Egy mélytálba öntjük a kókuszreszeléket. A felvágott süteményeket - egyenként - a mázba, majd a kókuszba forgatjuk.
- 5
Én a forgatást egy villával oldottam meg. Egy kockát a mázba tettem, a villával mozgatva minden oldalát bevontam, majd alányúltam a villával, kicsit lecsepegtettem, átemeltem a kókuszba és - szintén a villával - meghempergettem. Sütőpapírral letakart deszkára rakosgattam.
- 6
A kókusz mennyiségét csak hozzávetőlegesen adtam meg, az attól (is) függ, hogy mekkorára/milyen alakúra vágjuk fel a tésztát. Az biztos, hogy az utolsó képen látható sebességgel kezdett elfogyni😂.
- 7
Azért a felét sikerült "megmenteni" és azt kell mondanom, hogy másnap klasszisokkal finomabb, mint frissen. Addigra a tészta beissza a kakaós-rumos mázat, összeérnek az ízek, fantasztikusan szaftos lesz.
Tipp: ha soknak találjuk ezt a mennyiséget, akkor nyugodtan fagyasszuk le. Szükség esetén csak előkapjuk, kiolvad és fogyaszthatjuk. 🤗
Hasonló receptek
-
Zserbó II. édesanyám receptje alapján, gluténmentesen Zserbó II. édesanyám receptje alapján, gluténmentesen
Másodszor futottam neki anyukám receptje alapján a zserbó elkészítésének és azt hiszem, hogy tovább nem fogok kísérletezni, ugyanis ez eszméletlen finom lett!Pont így szeretjük, hogy a tészta "eltörpül" a töltelékhez képest😋!Most, hogy a receptet írom, éppen negyedik napos a süti, a konyhapulton pihent 3 napig, tegnap tettem a maradék pár kockára folpackot és elmondhatatlanul finom, szaftos még most is. Tudjátok, a lekvárral nem szabad spórolni!A tetejére készített mázat azért szeretem, mert ha kihűl, akkor is szépen vágható, nem törik.Ha tehetitek, akkor próbáljátok ki, szeretettel ajánlom! ❤️ Margit Soborné Horváth -
Spanyol fánk (churros) gluténmentesen Spanyol fánk (churros) gluténmentesen
Ezt a receptet a gluténmentes életem előtt is Stahl Judit❤️ receptje alapján készítettem, most gluténmentesen sincs másképp!Mennyei finom, szinte ugyanolyan így is, mint a régi időkben, ráadásul a családom is őszintén ezt mondja❤️.Az mindenképpen pozitív és mindent elmond, hogy most is se'perc elfogy ez az adag!Az eredeti recept kisebb - lentiek szerinti - módosításaival remekül elkészíthető ebben a formában is, szívből ajánlom! Margit Soborné Horváth -
Banános kuglóf gluténmentesen Banános kuglóf gluténmentesen
Adott volt 3 darab érett banán🍌🍌🍌, ehhez keresgéltem receptet.A milesadmeals. cafeblog-on találtam egy nekem tetsző leírást, azt gluténmentesítettem, és alakítottam tovább. Adtam hozzá még pár dolgot, a saját ízlésünkre formáltam🤷♀️.Mennyei finomság született! Hálás vagyok az eredeti receptért! ❤️A kókusz és a csoki remekül illik a banánhoz, az illata fenséges, szívből ajánlom kipróbálásra! 💖 Margit Soborné Horváth -
Kozák sapka szögletes formában, gluténmentesen (II.) Kozák sapka szögletes formában, gluténmentesen (II.)
Készült már a konyhámban gluténmentes Kozák sapka, de az egy másik recept volt és az sem volt rossz 😋!Ez egy újabb"kísérlet", és el kell mondanom, hogy a nem gluténérzékeny vendégeim nem akarták elhinni, hogy gluténmentesen készült a sütemény 😅!Fantasztikusan finom, szívből ajánlom az elkészítését!♥️ Margit Soborné Horváth -
Glutén-, tojás-,laktózmentes gofri Glutén-, tojás-,laktózmentes gofri
Kihűlt állapotban is pihe puha, nem szikkad meg. Én a fele folyadékot GM zabtejre cseréltem. Első gofri amit a kislányom is megevett. Dii -
Citromos sütemény gluténmentesen Citromos sütemény gluténmentesen
Napok óta ettem volna valami citromos süteményt, olyat, amit eddig még nem készítettem 🤭.A recept szerinti finomság kerekedett ki abból, amit itthon találtam. Nagyon finom, könnyed desszert, aminek a citromos ízét mindenki ízlésének megfelelően alakíthatja.Én személy szerint tettem volna még a krémbe citromlevet, de tekintettel voltam a családomra, akik annyira nem kultiválják a "túl" citromos ízt, mint én🤷♀️. Margit Soborné Horváth -
Habos almás pite gluténmentesen Habos almás pite gluténmentesen
Egy kedves barátunk meglepett bennünk ilyen-olyan almával, amit a kertjében termesztett. Fogyott is szépen, de maradt egy kevés, ami a lentiekben leírt recepthez került felhasználásra.Nagyon-nagyon finom pite készült az almából!A hab teteje és a dió roppanós, az alma lágy, krémes és mindez remekül harmonizál az omlós pitetésztával! Fenomenális!Az almához - ha nem vagytok túl édesszájúak, akkor - kevés cukor is elég, mivel a habban van bőven!A receptet a Femina oldalán találtam, azt alakítottam gluténmentesre❤️ Margit Soborné Horváth -
Flamingó szelet (Gluténmentesen is) Flamingó szelet (Gluténmentesen is)
Nem csak mutatós, de nagyon finom is! :) Kissné Zilahi Katalin -
Kókuszkocka Kókuszkocka
Gyerekkorom nagy kedvenc sütije. Később a családomé is azzá vált. Amikor anyukám hosszabb időt töltött nálunk, zserbóval felváltva rendszeresen sütötte, nagy örömmel. A férjem és a fiaim pedig élvezték a kényeztetést. A receptet megörököltem, azóta is megsütöm ünnepek alkalmával. Szabad Antalné /Juditmama -
Pitevariációk egy tésztára, gluténmentesen Pitevariációk egy tésztára, gluténmentesen
Amikor elkezdtem készíteni ezt a sütit, akkor úgy terveztem, hogy lesz egy túrós pite.., de soknak találtam a tésztát, így jött az újratervezés🤷♀️.Végül egy túrós és egy sajttorta pite született, ugyanolyan tésztából.Hogy melyik a finomabb, azt nem tudnám eldönteni😂, egyik jobb, mint a másik... mindegyik másképp mennyei és a töltelék a végtelenségig variálható 🤭 Egyszóval: pitesütésre fel!!! ❤️ Margit Soborné Horváth -
Kókuszkocka gluténmentesen Kókuszkocka gluténmentesen
A Mindmegette oldalán találtam ezt a receptet. Nagyon könnyen elkészíthető, egyszerű és finom recept.Az eredeti recepthez képest és nem tejmentesen készítettem, valamint a csokimázból 1,5 adagra volt szükségem. A receptben már ez a mennyiség szerepel.#húsvét #kókuszkocka #sütemény #gluténmenteskókuszkocka #gluténmentessütemény #gluténmentes Melinda Friman -
Kávés keksztekercs gluténmentesen Kávés keksztekercs gluténmentesen
Azt gondolom, hogy erről a tekercsről senki meg nem mondaná, hogy gluténmentes kekszből készült!Édesanyám receptje alapján készítettem, kisebb módosításokkal.Fergeteges sikert aratott! 😊❤️Ha úgy gondolja valaki, akkor egy rúdnak is elkészíthető, így, két rúdnak készítve pont egy falatnyi lesz szeletelés után. Egy rúd ~3, 5 centiméter magas és 4, 5 centiméter széles. Margit Soborné Horváth
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek (22)
Köszönöm a receptet.
Nagyon szuper.
Dupla adagot készítettem 🙂