Madártej fagyi
Ez egy házi fagyi, amit könnyen elő lehet állítani abból, ami éppen otthon rendelkezésünkre áll. A mostani helyzetre való tekintettel a lehető legkevesebbet járunk üzletbe, ezért muszáj, hogy leleményesek legyünk.

Elkészítés
- 1
A tojásokat kihabosítjuk a cukorral, amint a cukor már nem szemcsés, hozzáadjuk lassan a tejet is. Ezután feltesszük a tűzre egy vastag falú edénybe, folytonosan kavarjuk addig, amíg fel nem forr és meg nem vastagodik egy picit.
- 2
Azután hideg vízbe tesszük és lehűtjük, amint jól kihűlt, ajánlott picit a fagyasztóba tenni, hogy jó hideg legyen. Nekünk van egy kis fagyi gépünk, amikor jól lehűlt, akkor beleöntjük a gépbe és kb. 30 percen keresztül hagyjuk, hogy végezze a “dolgát”. Ha nincs fagyi gép, akkor egy dobozba kell tölteni és mehet is a fagyasztóba. Óránként ajánlott jól átkavarni, hogy ne legyen jégszilánkos.
- 3
Én tettem hozzá egy kevés málnalekvárt is, de ez ízlés kérdése. Nyugodtan elhagyható, illetve más lekvárral is található.
Kulcsszavak
Hasonló receptek
További ajánlott receptek

Szöveges kommentek