Brassói sültkrumplival

Az egyik gyermekkori kedvencem a Brassói, de mivel elég sok ideig kell úgymond ott állni mellette, így eddig kétszer csináltam csak, de isteni lett 🥰
Brassói sültkrumplival
Az egyik gyermekkori kedvencem a Brassói, de mivel elég sok ideig kell úgymond ott állni mellette, így eddig kétszer csináltam csak, de isteni lett 🥰
Elkészítés
- 1
Zsíron teljes fokozaton elkezdem megpirítani a sonkát, mert jelen esetben nem volt itthon szalonna, de ezzel is tökéletes lett az íze 🤗
- 2
Ha már kezd szépen pirulni a sonka hozzáadom a vöröshagymát, pár percig pirítom, majd mehet rá a husi. A husit addig pirítom, amíg teljesen ki nem fehéredik.
- 3
Miután kifehéredett a husi felöntöm vízzel, ami ellepi. Hozzáadtam a paradicsomot és a paprikát, illetve sóztam és borsoztam ízlés szerint. A husi kb. 2 óra alatt puhul meg teljesen, én a felére szoktam lehúzni. Időközben párszor megkevergegetm, hogy ne égjen oda, és ha a víz elfogyna, akkor újra felöntöm :)
- 4
Majd a végén sültkrumplival találom. Én a krumplit forró levegős fritőzben elkészítettem, amikor már kb. tudtam, hogy 20 perc és kész a husi, 🤗
Hasonló receptek
További ajánlott receptek










Szöveges kommentek