Elkészítés
- 1
Belemérjük a keverő edénybe a lisztet, és a sót. Ezt jól keverjük össze. Csináljunk egy mélyedést a liszt közepébe, majd morzsoljuk bele az élesztőt. A vizet kézmelegre langyosítsuk meg, majd öntsük rá az élesztőre. Végül adjuk hozzá az étolajat. Dagasztó géppel dagasszuk össze, majd takarjuk le, és hagyjuk kelni 20 percet.
- 2
Ha letelt a 20 perc, gyúrjuk át a tésztát, majd letakarva ismét 20 percig hagyjuk kelni.
- 3
Amint ez az idő is letelt, nyújtsuk ki a tésztát kb 2 tenyérnyi hosszúságúra, majd 2 szélét hajtsuk be, és kezdjük el tekerni. Minden tekerésnél picit nyomjuk le a tésztát. (3.kép)
- 4
Ha végeztünk a tészta formázással, a két végét csípjük össze, majd hajtsuk az aljára. A formát, amibe sütjük a kenyeret, spricceljük be vízzel, tegyünk bele sütőpapírt, majd ebbe tegyük bele a formázott tésztánkat. Éles késsel vágjuk be, és ismét hagyjuk kelni letakarva 20 percet.
- 5
Ezután a tésztát spricceljük le vízzel, majd a sütőforma tetejét is, és így tegyük 230°C-os előmelegített sütőbe. Süssük 20 percet ezen a hőfokon, majd vegyük le a hőfokot 220°C-ra. Süssük további 20 percet, majd vegyük le a forma tetejét, és így még kb. 10 percet sütjük.
(Figyelem! A sütési idő sütőfüggő!) - 6
Ha megsült a kenyerünk, tegyük ki rácsra, spricceljük le vízzel, és rakjuk hideg helyre. Ha meghűlt, szépen szeletelhető. Finom, ropogós héjú kenyeret kapunk. Jó étvágyat! 🙂
Hasonló receptek
További ajánlott receptek





















Szöveges kommentek (3)