Rakott cukkini

Édesanyám ismét a húgánál (keresztanyukámnál) járt, és két méretes cukkinivel tért haza, így ezt kereszteltem a heti kihívással. 😄
A végeredmény pedig egy nagyon finom és laktató étel. 😋
S bár a táboroztatás miatt lecsúsztam a nevezéséről, a mostani héthez is kiválóan megfelel. 😁

Elkészítés
- 1
Az egyik cukkinit 3 mm vastag szeletekre vágjuk, és száraz serpenyőben/nagyon kevés olajon mindkét oldalán elősütjük, majd félretesszük őket. (Amennyiben olajon sütöttük a cukkinit, leitatjuk az esetlegesen rajta maradt zsiradékot.)
- 2
A másik cukkinit lereszeljük és a zúzott fokhagymával együtt forró serpenyőben olaj nélkül, folyamatosan kevergetve addig pároljuk, amíg minden nedvességet elfő.
- 3
A vöröshagymát apróra vágjuk, az olívaolajon megdinszteljük, majd hozzáadjuk a darált sertéshúst, sózzuk és borsozzuk, és nagyjából 10 percig pirítjuk. Hozzáöntjük az alaplevet/vizet, és kb. 15 percig főzzük, amíg elfő róla.
- 4
Felöntjük a főzőtejszínnel és kb. 5 percig főzzük, vagy amíg besűrűsödik. Hozzákeverjük a lisztet, 5 perc alatt készre főzzük, majd összekeverjük a fokhagymás reszelt cukkinivel.
- 5
Egy tűzálló tál alját kibéleljük az elősütött cukkiniszeletek felével, erre szedjük a cukkinis-húsos keveréket, majd az egészet befedjük a maradék cukkinivel.
- 6
A trappista sajtot lereszeljük, rászórjuk a cukkini tetejére, és előmelegített sütőben alsó-felső sütésen 170 °C-on 35-40 percig sütjük.
Kulcsszavak
Hasonló receptek
További ajánlott receptek

Szöveges kommentek