Elkészítés
- 1
Az aszalt paradicsomot kis tálba vízbe áztatom. A spenótot mosom, lecsöpögtetem. Kevés olívaolajra rá nyomom a 2 gerezd fokhagymát, majd a spenótot. Fonnyasztom, majd félre teszem kihűlni.
- 2
Közben egy másik edénybe a konzerv paradicsomot bele öntöm, kis vizet adok hozzá, alacsony hőfokon melegítem. A bazsalikomot apróra vágom, az egyik felét egy tálba teszem a másikat a paradicsomhoz. Ehhez rakjunk ízlés szerint oregánót, sót, ha szükséges cukrot. Össze vágom az aszalt paradicsomot apróra, megy ez is a paradicsomhoz. Forralok egyet rajta és elzárom. Ezután borsozom.
- 3
Egy másik edénybe 2 nagy evőkanál vajat olvasztok, ha felolvadt 3 púpos evőkanál rizs lisztet adok hozzá simára keverem, majd lassan adagolom a tejet hozzá (Liszt függő, hogy mennyi tejet vesz fel) sűrű besamelt készítek belőle. Ebbe keverem a fél csomag tömlős sajtot, parmezánt, sót, borsot, szerecsendiót.
- 4
A kihűlt spenótot kiborítom vágódeszkára apróra vágom (elhagyható lépés). Az aprított bazsalikomhoz rakom a ricottával együtt, kerül bele még ízlés szerint só, bors, parmezán. Össze keverem, zacskóba töltöttem aminek az egyik csücskét levágom.
- 5
Egy jénaiba bele öntöm a paradicsomos szósz felét, erre rakom a ricottával töltött canellonikat (a tésztát nem kell előfőzni). Ahogy töltjük figyeljünk, hogy ne töltsük teljesen meg maradjon legalább fél - fél cm így nem fog kifolyni. A maradék paradicsomot eloszlatom a tészta tetején. Majd ide oda locsolok pici száraz fehérbort (elhagyható).
- 6
A tetejére megy a besamell, erre is reszelek meg parmezánt. 200 C fokra előmelegített sütőbe alufólia alatt 1 órát sütöm. Egy óra után leveszem a fóliát és kb 20 percig sütöm, még színt kap.
Kulcsszavak
Hasonló receptek
További ajánlott receptek

















Szöveges kommentek