Elkészítés
- 1
Először a krémet készítsük el, hogy legyen ideje kihűlni. A tojássárgákat egy edényben keverjük el a cukorral. Adjuk hozzá a 2 cs pudingot, és egy kevés tejjel keverjük csomómentessé.
- 2
Öntsük hozzá a maradék tejet, majd főzzünk jó sűrű krémet belőle. Még forrón forgassuk bele a kockákra tördelt fehércsokit, míg az el nem olvad.
- 3
Fedjük le folpackkal, úgy, hogy érintkezzen a krémmel, és hagyjuk kihűlni. Ezután melegítsük elő a sütőt 180 °C-ra (alsó-felső mód). A mákos lapokhoz a tojásfehérjét kissé verjük fel, majd fokozatosan adjuk hozzá a cukrot, és verjük fel kemény habbá. Keverjük bele a rumaromát, forgassuk bele a mákot,...
- 4
... valamint átszitálva a sütőpor+liszt keverékét. Ha van állítható sütőkeretünk, akkor állítsuk 40 x 30 cm-re, öntsük bele a masszát, és süssük meg előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt. Ha nincs keret, akkor két részletben készítsük el, és 20 x 30-as tepsit használjunk a sütéshez.
- 5
Hagyjuk kihűlni a tésztalapot. A fehér tésztához tojásfehérjét kissé verjük fel, majd fokozatosan adjuk hozzá a kétféle cukrot, és verjük kemény habbá. Forgassuk bele a citrom reszelt héját, az olajat, illetve a sütőpor+liszt átszitált keverékét.
- 6
20 x 30-as formában süssük meg kb. 15 perc alatt.
- 7
Az időközben kihűlt krémet keverjük ki kézimixerrel, adjuk hozzá a citrom lereszelt héját. A hideg tejszínt verjük fel kemény habbá. Érdemes előtte 20-30 percre fagyasztóba tenni, hogy minél hidegebb legyen. A mixerünkkel fokozatonként kezdjük felverni, minden fokozatnál verjük kb. fél percet, így több levegőt juttatunk a habba, stabilabb lesz. Forgassuk össze óvatosan a krémmel.
- 8
A krém első részét kenjük rá a mákos lapra, kenjük el egyenletesen, majd helyezzük rá a fehér lapot, kissé nyomjuk is rá. Oszlassuk el egyenletesen a krém másik részét is, arra ügyeljünk, hogy pár kanálnyit tegyünk félre a tetejére. Tegyük rá a mákos lapot, és a maradék krémet kenjük el rajta.
- 9
Szórjuk meg mákkal, majd tegyük be hűtőbe néhány órára. Pihentetés után szeleteljük, és fogyasszuk jó ízűen. 🙃
Hasonló receptek
További ajánlott receptek































Szöveges kommentek (6)