Elkészítés
- 1
Jól összedolgozzuk a hozzávalókat. A végén apránként hozzá dolgozzuk az ételfestéket. Annyi, hogy szép színe legyen. Több adagot csináltam. Egyik adag kék, másik rózsaszín, harmadik sima. Alufoliaban csomagolva, hűtőben fél órát pihenni hagytam
- 2
Hűtőbol kivéve (én egyszerre csak egy adag felét vettem ki) vékonyra nyújtjuk. Tetszőleges linzer kiszúrókkal kiszúrogatjuk: nyuszi, csibe, szivecske, virág. A sima linzert pedig kis kerekekre és perec alakúra szúrtam ki.
- 3
- 4
Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük és 175-180 C fokon 9-10 perc alatt megsütjük
- 5
A perec alakúakhoz tortabevonót olvasztottam és bevontam vele. Rácsra tettem és 2-3 perc után sütőpapírral bélelt tányérra tettem és hűtőben hagytam dermedni
- 6
A kör alakúakat lekvárral kentem be és osszeragasztottam őket. Ezeket pár óra elteltével, de inkább másnap vontam be tortabevonóval. Mielőtt a csoki nagyon megdermedne, kokussszal szórtam meg
- 7
A színes linzereket pedig csak simán keksznek sütöttem. Gyerekeknek és felnőtteknek is nagyon tetszettek a kis aranyos formák
Némelyiket lekvárral összeragasztottam, két különböző szinut és csokit locsoltam rá véknyan.
Illetve volt aminek a közepét kis linzer kiszúróval kiszúrtam és másik színű ugyanilyen formát tettem a helyére. :) - 8
Használható díszítésként ehető csillámpor
- 9
Sajnos fázis fotók nem készültek. Szuper elfoglaltság és szuper eredmény 🥰
Hasonló receptek
További ajánlott receptek










Szöveges kommentek (6)