Mogyorókrémes Márvány Sajttorta

Mindenki szereti a családban a mogyorókrémet és a sajttortát is, így sikerült összehozni ezt a finomságot.
Mogyorókrémes Márvány Sajttorta
Mindenki szereti a családban a mogyorókrémet és a sajttortát is, így sikerült összehozni ezt a finomságot.
Elkészítés
- 1
A vajat és a nutellát megolvasztjuk, és az összetört keksszel összekeverjük. Majd a forma aljába nyomkodjuk, és hűtőben pihentetjük.
A keksz törését nem szoktam megbonyolítani: zacsiba teszem a kekszet, eloszlatom kb. egyenletesre és nyújtófa segítségével összetöröm. - 2
Gőzfürdő felett a tejszínbe beletörjük a fehér csokit és belekeverjük a vaníliát is, megolvasztunk mindent. Aztán elkeverjük a mascarponét is vele, de már nem a gőzfürdő felett.
A 1/3 krémet kivesszük egy másik tálba és belekeverjük a nutellát. - 3
Ezután kivesszük a hűtőből a kekszes alapot, és középről indulva először a sárga krémmel kezdve 2 merőkanálnyit öntünk a kekszes alap tetejére aztán 1 merőkanálnyit a nutellásból. Ezt folytatjuk míg el nem fogy. Ezután egy fogpiszkálóval kívülről befelé végig húzzuk szeletenként a márványos minta miatt. Hagyjuk ismét a hűtőben pihenni.
- 4
Utolsó lépésben ismét gőzfürdő felett tejszínben felolvasztjuk a nutellát. Eloszlatjuk a krémes rétegen-ráöntjük. Majd a külső perem mentén megszórjuk mogyoróval. Jó étvágyat! 1 éjszakát azért hagyni kell pihenni ismét a hűtőben.
Hasonló receptek
További ajánlott receptek




Szöveges kommentek