Zöldborsós tokány

Jó mélyre kellett leásnom az emlékezetemben, mert nagyon-nagyon régen főztem már ezt az ételt. Viszont megérte, mert nagyon finom lett.
Zöldborsós tokány
Jó mélyre kellett leásnom az emlékezetemben, mert nagyon-nagyon régen főztem már ezt az ételt. Viszont megérte, mert nagyon finom lett.
Elkészítés
- 1
Első lépésként a húst ujjnyi csíkokra vágom, a szalonnát is vékonyan felszeletelem, fokhagymát finomra aprítom.
- 2
Nálam most nem csemege szalonna volt itthon, hát ebből a jóféle háziból vágtam egy szeletet.
- 3
Egy edénybe tettem a szalonna darabkákat és kisütöttem a zsírját.
- 4
Közben a felcsíkozott húst összekevertem a liszttel, és két részletben hozzáadtam a piruló szalonnához. A fokhagymát is belekevertem, majd az egészet jól átsütöttem és egy tálba kiszedtem.
- 5
A visszamaradt zsírhoz adtam még 2 evőkanálnyi füstölt szalonna zsírt a hűtőből, és amikor összeolvadtak, rádobtam a hagyma szeleteket. Kavargattam egy-két percig, közben megsóztam.
- 6
Mikor a hagyma már "üveges" lett, hozzáadtam a félretett húst, jól átkevertem. Megfűszereztem a pirospaprikával, borssal, és 3 dl vízzel nyakon öntöttem.Belemorzsoltam a leveskockákat, majd fedő alatt, lassú tűzön puhára főztem a húst.
- 7
Ekkor hozzáadtam a zöldborsót és addig rotyogtattam az ételt amíg az is puha lett. Közben az elfőtt levét pótoltam és a megfelelő íz elérése érdekében tovább fűszereztem.
- 8
Mire elkészült ez a finom tokány, a tésztát is kifőztem. Nagyobb fazékban vizet forraltam, amibe előzetesen sót és kb 2 evőkanálnyi olajat öntöttem. A forrásban lévő vízbe tettem a száraz tésztát és addig főztem, amíg kellően puha nem lett. Ezután leszűrtem, vízzel átöblítettem és már tálaltam is az elkészült húsos étellel.
Top találat itt
Hasonló receptek
További ajánlott receptek











Szöveges kommentek