Nyúlhússal vagy csirkehússal rakott karfiol
Nagyon szeretem a rakott ételeket, és a piacon most olcsó és szép a karfiol. Valami finomat szerettem volna készíteni belőle. Ez az étel nem csak finom, de diétás is.
Nyúlhússal vagy csirkehússal rakott karfiol
Nagyon szeretem a rakott ételeket, és a piacon most olcsó és szép a karfiol. Valami finomat szerettem volna készíteni belőle. Ez az étel nem csak finom, de diétás is.
Elkészítés
- 1
A karfiolt apróbb darabokra szedjük, és sós vízben 15 perc alatt előfőzzük. A nyúl húst apró darabokra vágjuk, és kevés olajon szépen megpirítjuk. Sózzuk, borsozzuk, és nyomunk rá 2 gerezd fokhagymát, rászórjuk a kakukkfüvet. A rizst megmossuk, majd kétszeres mennyiségű vízzel és sóval felrakjuk főni. Kb. 20 perc alatt elfövi a levét, és még legalább 10 percig hagyjuk letakarva. Ez a fajta rizs nagyon finom, és egészségesebb, mint a fehér rizs.
- 2
Amíg hűl a karfiol, a sült hús és a rizs, addig elkészítjük a mártást. 5 dkg vajat felolvasztunk, és habzásig pirítunk benne 5 dkg lisztet. Amikor már jól habzik, elkezdjük adagolni bele a tejet, kis adagokba először, majd amikor már jó csomómentesre elkevertük, beleöntjük a maradék tejet is. Megsózzuk, és addig főzzük, amíg jól besűrűsödik. Nyomunk bele 2 gerezd fokhagymát és öntünk hozzá 1 dl tejszínt.
- 3
Miután mindent elkészítettünk, elkezdhetjük összeállítani az ételt. Egy 25 x 36 cm-es tepsit kikenünk vajjal, belerakjuk a karfiolt, kicsit meg is nyomkodjuk, elegyengetjük. Ráöntjük a rizst és szépen elterítjük rajta. Ezután következik a pirított hús.
- 4
Erre ráöntjük a besamelmártást. Szépen elosztjuk rajta, hogy mindenhova jusson. Alufóliával letakarjuk, és előmelegített sütőben 30 percig sütjük 180 C fokon. Közben lereszeljük a trappista sajtot.
- 5
Mikor letelt a 30 perc, levesszük az alufóliát és rászórjuk az ételre a sajtot. Kb. 20 perc alatt szépre megpirul, és már kész is a finom ebéd! Jó étvágyat hozzá! Saláta, savanyúság finom hozzá.
Hasonló receptek
További ajánlott receptek














Szöveges kommentek