Diétás zabkorpás túrógombóc

Nagyon szeretem a túrógombócot, de mivel alapjáraton nem túl alakbarát, ezért mindig keresem a különböző diétás recepteket. Most egy zabkorpás verzióra esett a választás, amit kicsit átalakítottam.
Diétás zabkorpás túrógombóc
Nagyon szeretem a túrógombócot, de mivel alapjáraton nem túl alakbarát, ezért mindig keresem a különböző diétás recepteket. Most egy zabkorpás verzióra esett a választás, amit kicsit átalakítottam.
Elkészítés
- 1
A túrót áttörjük, majd a hozzávalókat kimérjük és kézzel összekeverjük.
- 2
Letakarva 1-2 órára hűtőszekrénybe tesszük pihenni, majd a hűtőből kivéve vizezett kézzel gombócokat formálunk a masszából.
- 3
A gombócokat lobogó vízben 8-10 perc alatt kifőzzük. Ne forrjon nagyon a víz, hogy ne essenek szét a gombócok.
- 4
A prézlihez olajat hevítünk, majd beleszórjuk a zabkorpát, amit addig pirítunk, míg aranybarna nem lesz. Ekkor felöntjük egy kis vízzel, hagyjuk, hogy megszívja magát, ettől lesz ugyanis jó puha. Apránként adagoljuk hozzá a vizet, ne egyszerre, hogy ne legyen túl sok a víz. Eleinte kicsit furának fog tűnni az állaga, de ahogy tovább pirítjuk, el fog párologni a víz belőle és jó lesz.
- 5
Ha teljes kiőrlésű zsemlemorzsából készítjük a prézlit, akkor ugyanúgy járunk el, mint egy sima zsemlemorzsa esetében.
- 6
Ezután beleforgatjuk a prézlibe a gombócokat, és már tálalhatjuk is.
Top találat itt
Hasonló receptek
-
-
Túrógombóc a sütőből Túrógombóc a sütőből
Mivel nagyon szeretem a túrógombócot, minden variációja érdekel. Ráadásul itt a kifőzéssel se kell vesződni. P.T.Orsolya -
-
Diétás túrógombóc zabpehellyel Diétás túrógombóc zabpehellyel
Szerettem volna a túrógombócot egyszerűbben, és egészségesebben elkészíteni, így hát ez a zabpelyhes változat született meg. Egyszerű, gyors, és finom. :) mmarta -
Bögrés-mikrós zabkorpasüti Bögrés-mikrós zabkorpasüti
Nagyon gyorsan készen van és még alakbarát is. Reggelinek is kiváló. :) Én lekvárral szoktam fogyasztani, mert nekem önmagában egy kicsit száraz.#diétás #alakbarát Szászi Emőke (Alice) -
Diétás túrós párna, szendvicssütőben sütve Diétás túrós párna, szendvicssütőben sütve
Ismét kedvenc recept oldalamról hoztam egy finomságot, amit kicsit átalakítottam. Ezt nagyon sokszor elkészítem, mert egyszerű, gyors és nem túl drága. Mindemellett kiadós és NAGYON fincsi! :) SzeltnerZita -
Diétás túrógombóc Diétás túrógombóc
Egy fincsi túrógombóc desszertnek?Ezt a verziót még főzni sem kell. 😉 Eszter -
Túrógombóc Túrógombóc
Anyukám mindig is nagyon finom túrógombócot készített és készít.. így nem vitás, hogy a receptjét megtartottam és ezt használom :) Kovácsné Tóka Renáta -
Túrógombóc Túrógombóc
Kiskoromban imádtam a szilvás gombócot, de még sosem készítettem így elsőnek túrógombócra esett a választás. 😊 Sarolta Bohata -
-
Diétás gyümölcstorta Diétás gyümölcstorta
Saját receptem. Készülhet hagyományos módon is barna piskótával, cukorral. Ma a diétás változatot készítettem, liszt és cukor nélkül. Erika Guszmann -
Zabpelyhes túrógombóc Zabpelyhes túrógombóc
Kb. 4 éve egyszer megpróbáltam, hogy nem búzadarával készítem, hanem zabpehellyel. Nagyon bevált. Így még újramelegítés után is ugyanolyan puha, mintha akkor készült volna. Alakbarát. Én mindig édesítőszerrel készítem. Varga Erika
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek