Elkészítés
- 1
A tojások sárgáját tegyük bele egy keverőtálba, adjuk hozzá a felkockázott, puha vajat, a reszelt citromhéjat, a vaníliás cukrot, és a porcukrot, majd robotgéppel keverjük jó habosra.
- 2
A tojások fehérjét kezdjük el habbá verni, majd kanalanként adjuk hozzá a kristálycukrot, és addig verjük, hogy jó kemény habot kapjunk. Ezután fakanállal apránként óvatosan keverjük a tojássárgás-vajas masszához a keményre felvert habot.
- 3
A lisztet keverjük össze a sütőporral, majd szitáljuk a habos masszához, és szintén fakanállal, óvatosan keverjük össze.
A tepsit (24×36) kenjünk ki margarinnal és lisztezzük ki, majd öntsük bele a fele mennyiségű tésztát. Ezután szórjuk meg a jól lecsepegtetett meggynek a felével, majd öntsük rá a maradék tésztát. A tetejét egyenletesen simítsuk el, majd szórjuk meg a maradék meggyel. - 4
Helyezzük előmelegített sütőbe, majd közepes hőfokon kb. 35-40 perc alatt süssük készre. (légkeverésnél 150 fokon, 35-40 perc)
A sütőből kivéve a tepsiben hagyjuk teljesen kihűlni.
Tálalás előtt a sütemény tetejét ízlés szerint szórjuk meg porcukorral.
Hasonló receptek
-
Meggyes pite Meggyes pite
Először vendégségbe sütöttem, de annyira finomra sikerült, hogy a párom, aki a sós sütiket szereti, kérte süssek még egy adagot magunknak is. 😊😊 Sára-Molnár Csilla -
-
Meggyes pudingos pite Meggyes pudingos pite
Férjemnek kicsik savanykás 😁 de hát meggy🍒milyen legyen ha nem savanykás😁🍒 igazi ízorgia a meggy imádóknak.🍒😊 Edina Vaspöri-Major -
-
-
-
Meggyes-pudingos pite Meggyes-pudingos pite
A linzer tésztából készült sütiket szeretjük, mert tárolódobozban sokáig puha marad. Török Bahar -
-
-
Meggyes pite Meggyes pite
Tegnapi friss meggy szedésből gondoltam, elkészítem ezt a nagyon egyszerű és gyors régi receptet, mert egy jó meggyes pitére egyszerűen nem lehet nemet mondani. Sülés közben az egész konyhát belengi az illata.A tésztája másnapra sem szárad ki, finom, puha, ízes marad! Zombor-Tóth Szimonetta -
Meggyes, almás pite Meggyes, almás pite
Vásárban jártunk ma és nagyon szép meggyet kaptunk. Persze, hogy nem maradhat el a mai ebéd utáni sütögetés. Szuen -
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek