Süllőfilé mandulás fűszermorzsában

Néha kifogunk valamelyik nagyobb élelmiszeráruházban ilyen ínyenc halakat és adózunk vele egészségünknek. Mivel én nem imádom a halakat annyira, mint párom, ezért "jól felöltöztetem", hogy kívánatosabb legyen:)
Süllőfilé mandulás fűszermorzsában
Néha kifogunk valamelyik nagyobb élelmiszeráruházban ilyen ínyenc halakat és adózunk vele egészségünknek. Mivel én nem imádom a halakat annyira, mint párom, ezért "jól felöltöztetem", hogy kívánatosabb legyen:)
Elkészítés
- 1
A fagyasztott halfiléket forró vízben átmosom, hagyom rendesen kiengedni, majd leöntöm róla az olvadó vizet, és papírtörlővel leitatom. A zöldbabok mindkét végét levagdosom, alaposan megmosom. A felkarikázott paprikával együtt egy serpenyőben - a felolvadt vajhoz egy decinyi vizet hozzáadva - párolni kezdem.
- 2
A fűszermorzsa készítése következik. Őrlőmozsárban egy kávéskanálnyi koriandermagot és néhány szem tarkaborsot összetörök. Egy tányérba öntöm a keveréket és hozzáadom az apróra vagdosott mandulát és két evőkanál prézlit.
- 3
A halfiléket sózom, beolajozom, meglocsolom a tejszínnel és mindkét oldalukat beszórom a fűszermorzsával. Egy jó nagy lapos serpenyőbe olajat öntök és közepes tűzön sütöm a halat kb. 20 percen át. Közben nagyon óvatosan néhányszor átfordítom, hogy a filék mindkét oldala átsüljön.
- 4
Közben - mintegy szimultán - a babbal is foglalkozom. Néha megkeverem és egy kevéske vizet is öntök alá. Mikor megpuhult, lé már ne maradjon rajta. Ha jó volt az időzítés akkor a bab és a hal is egyszerre készül el. Utána elkészítem a "gyors" jól bevált burgonyapürét is a szokásos módon:: forró vízbe só, hozzá a hideg tej, a vaj, majd beleönteni a püréport, hagyni 1 percet állni, majd jól kikeverni).
- 5
Ha minden elkészült, tálalhatok is. Jó étvágyat kívánok hozzá! :)
Hasonló receptek
-
Pirított nyúlmáj szalmapaprikával Pirított nyúlmáj szalmapaprikával
Először kicsit idegenkedtem a nyúlhústól, de annyit olvastam róla, hogy milyen egészséges fehér hús. Most a nyúlmájon keresztül próbálok megbarátkozni vele, mert ez külsőre majdnem olyan, mint a csirkemáj. Mivel ez nagyon ízlett, legközelebb egy nyúlhúsból készült étellel is megpróbálkozom. :) Márta Haux -
Nyúlcomb pecsenye pirított burgonyával Nyúlcomb pecsenye pirított burgonyával
Finom és egészséges a nyúlhús, a csirkemellre emlékeztet. Jól meg kell fűszerezni és valamilyen párolt zöldséggel tálalni. Így, akinek van egy kis ellenérzése a nyúlhússal szemben, könnyedén leküzdi azt.:) Márta Haux -
Kakaós-mandulás linzer Kakaós-mandulás linzer
A linzerekkel még kislány koromban ismerkedtem meg és azóta is nagy szerelmeim. Mivel idén karácsonykor valami "egyszerűbb" és kevésbé krémes süteményt is szerettem volna sütni, ezért gondoltam legyen egy sima linzer is a menüben! Mivel kakaós sütit nem terveztem és egy kis mandula is volt idehaza, ezért ezeket is belesűrítettem ebbe a receptbe és megszülettek a karácsonyi kakaós-mandulás linzerek. Az íze nagyon jól harmonizált a savanyú lekvárokkal, és talán nagyobb sikere volt, mint a bejglinek! Nagyon könnyű elkészíteni, próbáljátok ki ti is, nem fogtok csalódni!Vildiko85
-
Sütőben sült apró hal 🐟🍋 Sütőben sült apró hal 🐟🍋
Imádjuk a halakat, főleg sülve, viszont a vele járó kellemetlen olajszagot már kevésbé, ezért egy légkeveréses sütőben készítettem el. Rettentően egyszerűen és gyorsan elkészül, csak ajánlani tudom! 👼🏼 Regina -
Kocsmatojás Kocsmatojás
Péter fiamnak ígérgettem már egy ideje, hogy készítek kocsmatojást. Mert jött egyszer, hogy feltétlenül szerezzem meg a receptjét, mert csomó amerikai filmben van olyan jelenet, hogy ilyen tojást esznek, a kocsmában. Mondtam, rossz nem lehet, és min. három helyen utánanézve, kialakítottam a magam verzióját. :) Fülöp Rozália -
Káposztás-krumplis rétes Káposztás-krumplis rétes
Írhattam volna akár azt is,hogy maradékmentő rétes,mivel a vasárnapról megmaradt párolt káposztából és tört krumpliból készült. Szelle Szabad Erika -
Szivárványos pisztráng Szivárványos pisztráng
Ez volt a mai ebéd.A napokban kotorásztam a mélyhűtőben és láttam ezt a halat. Mivel csak hárman voltunk itthon és szeretjük, gondoltam elkészítem.Be kell pácolni 1-2 órával előtte. A férjem azt mondta hogy ezt a receptet tegyem el, mert nagyon finom ! Irén Gergely -
Rántott patiszon Rántott patiszon
Semmi bonyodalom nélkül elkészíthető. A sok hús után néha jól esik a zöldség is. Mi nagyon szeretjük, csakúgy, mint a rántott cukinit, padlizsánt és tököt. Matulányiné Mónika -
Babpogácsa hamburgerhez Babpogácsa hamburgerhez
Én nem annyira szeretek húst enni, ezért kerestem egy vegetáriánus változatot a hamburgerhez. Amikor először csináltam, a húst hússal típusú párom is megkóstolta és azóta jobban szereti így a hamburgert, mint hússal :) Rebeka Demeter -
Thai zöld curry csirkével Thai zöld curry csirkével
A curry annyira integrált része az angol konyhának, mint a Yorkshire-i puding, ezért olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy rengeteg féle curry-ből válogathatok. Ez egy nagyon gyorsan elkészíthető, alacsony kalória-tartalmú, izgalmas és egzotikus étel, a hozzávalók Magyarországon is hozzáférhetők. Eva Firnigel -
Csípős paprika 🌶 Csípős paprika 🌶
Én több fajta erős paprikát raktam bele, most piros, barna csípős paprikát és chili paprikát tettem el télre. Ez a felöntőlé-mennyiség egy 5 literes üveghez elég. Dániel -
Tejszínes Karfiolleves Tejszínes Karfiolleves
Ez egy saját recept és szeretném veletek megosztani. Párom annyira szereti, hogy szinte nem tud leállni vele. Nagyon finom és krémes😊 Viktória Borsi
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek