Pisztácia torta gluténmentesen

Pisztácia torta málna zselével. (23-24 cm-es átmérőjű tortaformában készítettem el).
Pisztácia torta gluténmentesen
Pisztácia torta málna zselével. (23-24 cm-es átmérőjű tortaformában készítettem el).
Elkészítés
- 1
Piskótát készítünk, a liszt hozzáadásánál adagoljuk bele a pisztáciát is. 170 fokon 35 percig sütjük.
- 2
Csokoládét gőz felett megolvasztjuk. A tojássárgáját cukorral habosra keverjük, ezután ehhez hozzáadjuk az olvasztott csokoládét. 1, 5 dl habtejszínt keményre verünk, 0, 5 dl habtejszínt langyosra melegítünk, és a zselatint (fél csomag) ebben olvasztjuk el, majd a krémhez keverjük. A kemény habbá vert tejszínt ezután forgatjuk a krémhez. Ráöntjük az aktuális rétegre és 2 órát hűtőben pihentetjük.
- 3
A tortát végig a formában hagyjuk, tálalás előtt vesszük csak le. A krémet két részletben készítjük el, mivel e közé málnazselé kerül.
- 4
A málnazselé elkészítéséhez a málnához hozzáöntjük a cukrot, majd elkezdjük forralni addig, míg levet ereszt és kiválnak a magok. Ezt követően egy szűrőn átpaszírozzuk, hogy a magokat eltávolítsuk. Végül a málnakrémhez hozzákeverjük a zselatin expresszt illetve egy kis vizet, és az 1. réteg moussera öntjük. 2 órát pihentetjük.
- 5
Ezt követően elkészítjük a ropogós csokoládé réteget, a csokoládét vízgőz felett megolvasztjuk és ehhez rakjuk a pisztáciát. Ráöntjük a mousse tetejére és minimum 1 órát hűtőben pihentetjük.
Hasonló receptek
-
Citrom-lime torta gluténmentesen Citrom-lime torta gluténmentesen
23-24 cm-es átmérőjű tortaformában készítettem el. Nagyon finom, könnyed finomság. Apukám “turbója” adta az ötletet, ami porcukor citrommal összekeverve. :)Luca Kun
-
-
Pisztácia trüffel Pisztácia trüffel
A külső ropogós pisztácia köntös tökéletesen illeszkedik a töltelék, lágyságához, ami igazán finommá, ellenállhatatlanná varázsolja ezeket az egyszerűen elkészíthető apró, elegáns desszerteket.. Hogyan emeljük ki még jobban a pisztácia ízét? Itt kezdődik a varázslat! A megoldás, jó minőségű fehér csokoládét adunk hozzá. A fehér csokoládé semleges íz világa tökéletes alapot biztosít, így a pisztácia íze teljes mértékben érvényesül. Ez a kombináció garantálja, hogy a pisztácia gazdag, intenzív íze minden falatban teljes pompájában ragyogjon. Tökéletesek egy csésze kávé vagy tea mellé, de önálló desszertnek is finomak lesznek. A trüffel tovább gazdagítható, ha apróra vágott mogyorót, vagy mandulát adsz hozzá. Játszhatsz a díszítéssel is, kókuszreszelékbe, darált mogyoróba vagy keserű kakaóporba forgathatod. Az étcsokoládé kukac is remek ötlet lesz, mivel ellentétben áll a fehér csokoládé ízével. Fehér Katica -
Tükörmázas csoki torta Tükörmázas csoki torta
Férjem születésnapjára készítettem ezt a különleges tortát. Nálunk a torta csakis csokis lehet. A díszítést cukorcsipkéből készítettem és 24 cm torta formát használtam. Kun Krisztina -
Egyszerű joghurtos torta Egyszerű joghurtos torta
Kb. 23 cm átmérőjű tortaformához szól a recept. 🙂 Krisztina Anda -
Kávés mousse torta gluténmentesen Kávés mousse torta gluténmentesen
Édesapukám születésnapjára sütöttem, a család nagy kedvence lett már most. Egy kicsit macerás, de szerintem megéri.Luca Kun
-
Málnás pisztáciás torta Málnás pisztáciás torta
Egy jótékonysági süti árverésre készítettem ezt a tortát. Nagyon finom és az elkészítése is egyszerű, de látványos :-) Liza (Kókuszos Lány) -
Mákos túró torta (gluténmentesen) Mákos túró torta (gluténmentesen)
Túróm is volt itthon, mákom is, - ez lett belőle. 24 cm-es tortaformában van sütve. vanko.ili -
Epres tejszínes mascarpones szelet torta formában gluténmentesen Epres tejszínes mascarpones szelet torta formában gluténmentesen
#kotenykihivas2024Egy gyors nagyon finom sütemény. Most torta formában készült,de tepsiben is elkészíthető. Ferencné Becsei Irénke -
Oreo kekszes torta Oreo kekszes torta
A két óra a munkával töltött idő, ebben a sütés-hűtés nincs benne. A torta 24 cm átmérőjű tortaformába készült. A krémből kB 2 evőkanálnyi maradt ki, amit az esetleges balesetek javítására tettem félre. 😁 Bianca -
Joghurtos gyümölcsös torta-low carb Joghurtos gyümölcsös torta-low carb
A férjem születésnapi tortája idén egy könnyű, gyümölcsös lett. 18 cm átmérőjű tortaformában készült. Elkészítési időnek 90 percet írtam, de ebben nincs benne a hűlési idő. Bianca -
Raffaello torta Raffaello torta
Kislányom nagy kedvence Harry Potter, így a szülinapjára is "harry potteres " tortát kért. 20 cm átmérőjű tortaformában készült. Bianca
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek