Elkészítés
- 1
Először a krémet készítem el: 2 dl növényi habalapanyagot felmelegítek, beleszórom a kakaóvaj pasztillát vagy fehér csokit és olvadásig keverem. Kihűlés után hűtőbe teszem.
- 2
A piskótához ketté választom a tojásokat. A fehérjét egy csipet sóval keményre verem. A sárgáját az édesítőszerrel fehéredésig keverem.
- 3
A lisztet és a sütőport alaposan elkeverem. 3-4 részletben, felváltva a sárgájához forgatom a lisztet és a fehérje habot. Közben óvatosan egy kanál olajat is elkeverek benne.
- 4
18 cm-es tortaformát margarinnal kikenek, kilisztezek és ebbe öntöm a piskótát.
- 5
170 fokra előmelegített sütőben kb. 35 perc alatt készre sütöm (tűpróba!).
- 6
A lehűlt csokis tejszínt felverem, majd 100 g jól kikevert mascarponéval elvegyítem.
- 7
A kihűlt piskótát 3 lapra vágom. Az alsó lapot megkenem mascarpone krémmel, eper szeleteket rakok rá, majd lefedem krémmel. Erre rétegezem a következő piskótát, krémet, epret, krémet, piskótát. Kívülről vékonyan bevonom a tortát és hűtőben kidermesztem.
- 8
A burkoláshoz 1 dl hideg növényi tejszínt és 50 g növényi mascarponét kihabosítok, ízlés szerint édesítem. Használhatjuk a tölteléket is burkoláshoz, de én külön krémet készítettem, mert a kakaóvajtól/csokitól elszíneződhet, csomósodhat picit a krém.
- 9
A kihűlt tortát burkolom, majd újra hűtöm díszítés előtt.
- 10
5-6 kocka étcsokit mikróban felolvasztottam (fél perc), kiskanállal a torta oldalára csurgattam.
- 11
Díszítésnek epret, málnát, áfonyát, szőlőt és menta leveleket helyeztem a tortára.
Hasonló receptek
-
Kávés-szőke csokis torta gluténmentesen Kávés-szőke csokis torta gluténmentesen
Régóta szerettem volna kipróbálni a fault line technikát, elsőre így sikerült. ☺️Kakaós piskóta, kávés-szőke csokis krém, étcsoki ganache-sal burkolva. Nekünk nagyon bejött ez az ízvilág, rekord gyorsasággal fogyott el. Tej- és cukormentesen is elkészíthető, ha a szőke csokit mentes fehérrel helyettesítjük.#gluténmentesM Zoltánné
-
Erdei vegyes ízű unikornis torta Erdei vegyes ízű unikornis torta
Szülinapi kérés volt. Mivel több érzékenység is van az ünneplő csapatban, így glutén- tej- és cukormentes lett a torta.#glutenmentes #tejmentes #cukormentes Adrienn Császár Horváthné -
Gyümölcsös joghurttorta glutén-tej és cukormentesen Gyümölcsös joghurttorta glutén-tej és cukormentesen
Máté gyümölcsös joghurttortát kért szülinapjára, ami el is készült glutén-tej és cukormentes verzióban. :)De továbbra sem lesz a kedvencem a joghurttorta készítése. :) Adrienn Császár Horváthné -
Pálcikás málnakrém Pálcikás málnakrém
Maradék málnából szerettem volna hűsítő desszertet készíteni. A roppanós csokikabát egy kellemesen savanykás mascarpone-habot rejt, amit leheletnyi ruby csokoládéval bolondítottam meg.Nagyon jól sikerült, egyetlen darabot tudtam megmenteni a fotózáshoz. 😋Gluténmentes, cukormentes, tejmentes#málna #mascarpone #cakesickle #csoki #rubyM Zoltánné
-
Csokis álom pisztáciával, mentesen Csokis álom pisztáciával, mentesen
Sütés nélkül, egyszerűen, gyors, finom, ünnepi 💗Minden glutén- tej-cukor nélkül 😍#glutenmentes #tejmentes #cukormentes #vegan #aranykoteny23 Adrienn Császár Horváthné -
Gyümölcsrizs Gyümölcsrizs
Cukormentes, gluténmentes, tejmentes, tojásmentes, vegán, sütés nélküli. Patrícia Lendvai -
Gesztenyés torta sütés nélkül Gesztenyés torta sütés nélkül
Ezt a csodás, krémes tortát lányom készítette a saját szülinapjára, az én receptem alapján! Tóth Angéla -
-
Gm Zöldborsófőzelék Gm Zöldborsófőzelék
Glutén, tej és cukormentes zöldborsófőzelék#glutenmentesizlik Péntek Jenny -
Citromos-kókuszos panna cotta-torta Citromos-kókuszos panna cotta-torta
Gluténmentes, tejmentes, tojásmentes, vegán, cukormentes, sütés nélküli Patrícia Lendvai -
Rizskoch (tej-, tojás-, glutén-, cukormentes) Rizskoch (tej-, tojás-, glutén-, cukormentes)
Tej-, tojás-, glutén-, cukormentes. Adrienn Császár Horváthné -
Tejszínes - epres mascarponés torta Tejszínes - epres mascarponés torta
Természetesen bármilyen más gyümölccsel is elkészíthető. Kittus
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek (2)