BBQ oldalas, steak burgonya, coleslaw

Elkészítés
- 1
Tegyük vízbe 1-2 percre az oldalasokat, addig vágjunk fel fokhagymát.
- 2
Vegyük ki a vízből, Tegyük tepsibe.
Sózzuk és borsozzuk meg az oldalast és fokhagymaszeletekkel, víz-étolaj keverékében süssük meg a sütőben. Kb. egy óra szükséges hozzá, tehát ezzel kell kezdeni. - 3
Amíg sül a hús elkészítjük a Coleslaw salátát: A vékony szeletekre vágott fejeskáposztát, vöröshagymát és julienne-re vágott sárgarépát összekeverjük majonézmártással
- 4
Majonézmártás: Felütünk egy tojássárgáját egy tiszta edénybe, adunk hozzá pár csepp citromlevet, kevés mustárt és nagyon vékony sugárban elkezdjük hozzáönteni az olajat (kb. 1, 5-1, 8 dl), miközben folyamatosan keverjük. Sűrű mártást kapunk.
A majonézt finomítjuk tejföllel, és ízesítjük sóval, fehér őrölt borssal, porcukorral, mustárral és citromlével, én szeretek kevés fehérbort is tenni bele :) - 5
Steakburgonya: az olajat összekeverjük sóval, őrölt borssal és fűszerpaprikával. Ebbe a fűszeres olajba jól beleforgatjuk a megtisztított, cikkekre vágott burgonyát, majd zsírpapírozott tepsiben a sütőben készre sütjük.
- 6
Ha megsült a hús beleforgatjuk a barbecue pácba és tálaljuk.
Pác: szójaszósz + méz + friss, reszelt gyömbér + zúzott fokhagyma + chili.
Cooksnapek
Elkészítetted? Ossz meg róla egy Cooksnapet!
Hasonló receptek
-
-
BBQ oldalas BBQ oldalas
Édes-savanyú-pikánsan csípős, egyszóval az amerikaiak után szabadon. Nyáron faszénen, de akár sütőben is elkészíthető finomság. marosikovacs -
-
Káposztasaláta (coleslaw) Káposztasaláta (coleslaw)
Szinte mindenki ismeri a coleslaw-t vagy amerikai káposztasalátát. És persze mindenki másképp csinálja. Az én verzióm a következő. marcsy86 -
BBQ oldalas BBQ oldalas
Jó grill étel esti party-ra. Nagyon sokszor jönnek a barátok és mindig valami újdonsággal próbálok kedveskedni.Most ez volt az újdonság, aminek varázsa a pácban van😀 Oláh Timi -
-
Amerikai káposztasaláta (Coleslaw) Amerikai káposztasaláta (Coleslaw)
#kotenykihivas2025 Juhász Tímea -
Coleslaw saláta Coleslaw saláta
Kedves Főnököm kért meg,hogy dobjam neki össze és onnantól kezdve a francia sali el van felejtve mert ez 100x finomabb 😊 Szabi Asztalos
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek