Lepcsánka, ahogy én szeretem
Elkészítés
- 1
- 2
A tisztított krumplit lereszeljük, lehet vegyesen nagy és kisebb lyukú reszelőn, majd, egy nagyobb tálba öntjük, hozzáadjuk a sót, lisztet, fokhagymát, borsot, a tojásokat és jól összekeverjük.
- 3
- 4
1, 5 dl olajat felforrósítunk, majd közepes lángon tartjuk amíg ki nem sült a lepcsánkánk.
Egy -egy evőkanálnyit teszünk a masszából serpenyőbe, úgy, hogy amikor ellapítjuk, jól elférjenek egymás mellett. Lehet kisebbeket, vagy nagyobbakat is sütni, ki-ki kedve és ízlése szerint készítheti. Amikor már kezd pirulni az alja, átfordítjuk és ezt az oldalt is szép piros ropogósra sütjük, kb: 2-2 perc egy-egy oldal. - 5
Amikor már kevés étolaj marad a serpenyőben, pótoljuk és egy kicsit várjuk vele míg a következő adagot beleraknánk, had forrósodjon fel újra.
Amikor levet enged, egy kis lisztet és egy csipet sót hozzátéve, összekeverjük és folytatjuk a sütést. Én kétszer tettem egy-egy kevés lisztet és egy-egy csipet sót, mert, minél tovább ál a massza, annál inkább levet ereszt a krumpli.
Van aki pirospaprikát is tesz bele, így is nagyon finom. Én mindkettőt kipróbáltam, mivel már 4 évtizede sütöm. 😃
Lehet res - 6
Tesz bele, így is nagyon finom. Én mindkettőt kipróbáltam, mivel már 4 évtizede sütöm. 😃
Lehet reszelt fokhagymával, vöröshagymával, vagy mindkettővel egyszerre készíteni, mindenhogy nagyon finom és laktató.
Nagyon sok az energiatartalma, így diétázóknak nem ajánlott.
Jó étvágyat hozzá!
saját recept
Cooksnapek
Elkészítetted? Ossz meg róla egy Cooksnapet!
Hasonló receptek
-
-
Tócsni (ahogy én készítem) Tócsni (ahogy én készítem)
Mivel csak a párom meg én szeretjük, így általában csak akkor készítem, mikor ketten vagyunk itthon.😀 Erika -
Rántotta ahogy én szeretem Rántotta ahogy én szeretem
Nekem ez jutott eszembe mikor untam már a sima rántottát. Sok féle módon lehet megcsinálni. Ez az egyik fajtája ami talán inspiráló lesz. Don Jay -
Sólet, ahogy én szeretem Sólet, ahogy én szeretem
A füstölt húsok és bab szerelméből... Cserge Emőke -
Grenadirmars, ahogy én szeretem Grenadirmars, ahogy én szeretem
Sokféle módon lehet elkészíteni ugyanazt a receptet. A krumplistészta az én konyhámban így készül. Katalin Kukucska -
Brassói aprópecsenye, ahogy én készítem Brassói aprópecsenye, ahogy én készítem
Lajos Mari eredeti receptje alapján készítem, köszönet érte.(99 recept 33 ételfotóval) A változás annyi, hogy férjem főtt burgonyával jobban szereti, mert az felveszi a finom szaftot. Igaza van, próbáljátok ki. Zsike Takács -
-
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek