Dél Csillaga, avagy padlizsán másként

Nagyon szeretjük a padlizsánt, ma megint kicsit másként készítettem el.
Dél Csillaga, avagy padlizsán másként
Nagyon szeretjük a padlizsánt, ma megint kicsit másként készítettem el.
Elkészítés
- 1
A padlizsánokat megmossuk, meghámozzuk.
- 2
Három, ha túl nagyok, akkor négy egyforma részre vágjuk.
- 3
Talpára állítva bekockázzuk. Én két fakanál közé állítva vagdaltam be, így egyben maradt a talpa.
- 4
2 liter vízbe 1 evőkanál sót feloldunk, majd a bevagdalt padlizsánokat ebbe belehelyezzük, és lenyomtatva tartjuk legalább 20 percig. Én egy pici tányért tettem rájuk, majd egy vízzel teli edény segítségével nyomtam le őket.
- 5
Ha letelt a legalább 20 perc, kivesszük a padlizsánokat a vízből, kinyomkodjuk belőlük a vizet, majd papírtörlő segítségével szárazra törölgetjük, és lisztben alaposan meghempergetjük és forró olajban aranybarnára sütjük. (A kisült padlizsánokat is leitatjuk az olajtól.)
- 6
Elkészítjük a paradicsomszószt.
Kevés olajon finomra aprított fokhagymát pirítunk, majd hozzáadjuk az apróra kockázott friss paradicsomot. Ízlés szerint sóval, bazsalikommal, petretselyezzölddel, kakukkfűvel, borssal, cukorral ízesítjük, és készrefőzzük. - 7
A megsült padlizsánokat meglocsoljuk a sűrűre főzött paradicsomszósszal, és tálaljuk.
Jó étvágyat!
Cooksnapek
Elkészítetted? Ossz meg róla egy Cooksnapet!
Hasonló receptek
-
Rántott padlizsán Rántott padlizsán
A piacon vettem egy padlizsánt, mert már úgy megkívántam! Rántva nagyon szeretjük, így ez lett a mai vacsoránk!🍆 Erika -
Majonézes padlizsán krém Majonézes padlizsán krém
Nagyon szeretjük, és nagy adagban szoktunk padlizsánt elő készíteni . Lengyel Marcsi -
Töltött cukkini másként Töltött cukkini másként
A család kérdésére másként készítettem el imádjuk a zöldségeket az ételekben Erika Mária Vakulya -
-
Rakott padlizsán Rakott padlizsán
Aki szereti a padlizsánt, feltétlenül készítse el, mert nagyon finom. Aki nem szereti, az meg pláne, mert így elkészítve tuti meg fogja szeretni. :) Kissné Zilahi Katalin -
Töltött padlizsán Töltött padlizsán
Egyszerre zöldséges és húsos, könnyű és tápláló, és még köret sem kell hozzá 😊 Viszonylag gyorsan elkészül, és nagyon gusztusos 😋 Én most wokban készítettem a tölteléket, mert szeretem, de bármilyen edény megteszi 😊 Borsika -
Sült padlizsán korongok paradicsommal Sült padlizsán korongok paradicsommal
Szeretem a padlizsánt és ez tényleg egy gyors, könnyű vacsora. Ildikó Boros -
Padlizsán krém Padlizsán krém
Nagyon szeretjük a padlizsánt, nyár végén mindig egy pár kilót lesütök és elpakolom a mélyhűtőbe .#2019 Katika -
Vegán padlizsán töltve Vegán padlizsán töltve
Szeretjük a különlegeset, a családnak kédzítettem. Marika Pintér -
Zabpelyhes töltött padlizsán Zabpelyhes töltött padlizsán
Régen nem szerettem a padlizsánt, aztán egy napon rácsodálkoztam, hogy ez tényleg ilyen finom!? :) Kissné Zilahi Katalin -
-
Rántott padlizsán, ízes bundában Rántott padlizsán, ízes bundában
A zöldségek közül a padlizsánt szeretem a legjobban rántva. Selymes, krémes állagú. Egy török séf elárulta, hogy mit kell tenni a padlizsánnal, hogy ne legyen keserű. Először is szép fényeset kell vásárolni, ha ez nem megoldott, akkor szeletelés után, sós, hideg vízben kell áztatni, legalább 30 percet. Magyarné Nyírő Kati
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek