Hagymás kovászos fehérkenyér

Ugyanezt megtaláljátok rozskenyér formájában a receptjeim között.
Nekem személy szerint fehérkenyérben jobban ízlik!
Hagymás kovászos fehérkenyér
Ugyanezt megtaláljátok rozskenyér formájában a receptjeim között.
Nekem személy szerint fehérkenyérben jobban ízlik!
Elkészítés
- 1
Kimérem a száraz alapanyagokat egy keverőtálba, összekeverem alaposan. Ezután mehet bele a kovász, majd a langyos víz lassan adagolva, hogy lássuk mennyit vesz fel a tészta. Bedagasztjuk, lágyabb tésztát kell hogy kapjunk!
Kb. 45 perc- 1 órát hagyom kelni lefedve. - 2
Ha megkelt, lisztezett deszkára vagy tálcára borítom és átgyúrom. Megformázom ízlés szerint. Mivel most jénaiban sütöttem, cipó alakúra. Szilikonos sütőpapírral kibélelem a jénait, és beleteszem a cipót. Pár vágást ejtek rajta, játszhatunk mindenféle mintával. Hagyom még kelni fél órát.
- 3
A sütőt előmelegítem 200 fokra, és a jénai tetejét, valamint a sütőpapírt alaposan bespriccelem vízzel. Sütőbe teszem 45 percre sülni, ebből kb. a fele időben rajta hagyom a fedőt, a másik felét pedig fedő nélkül.
- 4
Ha megsült, még lespriccelem langyos vízzel és vissza teszem rá a jénai fedőt egy kis ideig, hogy puhuljon még. Ezután kiveszem rácsra hagyom hűlni :)
Hasonló receptek
-
Kovászos fehérkenyér Kovászos fehérkenyér
Négy hónapja már, hogy hozzáfogtam kovászt készíteni, majd a megérlelt kovászból kenyeret sütni. A főfotón látható kenyér az első sütésem, amitől el voltam ragadtatva. Nagy elánnal láttam a következő, és az azt követ, stb ...... kenyerek sütéséhez, de olyan szép, egyik sem akart lenni. Viszont, nagyon finomak lettek, úgyhogy nem hagytam abba. Etetgetem rendszeresen az anyakovászomat, és ha kedvet érzek hozzá, hát sütök valami finomat. Szabad Antalné /Juditmama -
Hagymás kovászos rozskenyér Hagymás kovászos rozskenyér
Nagyon szeretek kísérletezni a kenyerekkel, így most épp ez lett belőle. Babarczi-Jankovics Viola -
-
Kovászos túrós pogácsa gluténmentesen Kovászos túrós pogácsa gluténmentesen
Na ez a pogácsa annyira nagyon finom, hogy mindenképpen érdemes kipróbálni.A tészta elég ragacsos, de pont így lesz tökéletes!Az én kovászom barna rizsliszt és zabliszt keverékkel készült, a receptet megtaláljátok a receptjeim között. Gluténmentes Íz-lik -
Tárkonyos, borsikafüves, pikáns pacalleves Tárkonyos, borsikafüves, pikáns pacalleves
Azoknak ajánlom, akik szeretik a pacalt!!! Nekem, személy szerint, jobban ízlik, mint a pörkölt változata.Főzzétek meg Ti is! Nagyon finom!😊 Magyarné Nyírő Kati -
Cseresznyés sajttortás brownie 🍒 Cseresznyés sajttortás brownie 🍒
Egy újabb brownie változat. Nekünk nagyon ízlik. A cseresznye pite tölteléket a receptjeim között megtaláljátok. 😉 Girán Julcsi -
Kovászos öregtészta kenyérhez Kovászos öregtészta kenyérhez
Kovászos kenyér nekem jobban kel, nő, ha van benne öregtészta... A kalácsom is sokkal jobban kel, ha van ilyen hozzávaló is benne... Kónya Lajos Gáborné -
Csirkecsíkok mediterrán zöldségraguval Csirkecsíkok mediterrán zöldségraguval
Fokhagymakrémes tésztával a legfinomabb (megtaláljátok a receptjeim között).#2019 Suzanita23 -
Gluténmentes mákos guba saját bagettből Gluténmentes mákos guba saját bagettből
A bagatt receptjét megtaláljátok Gluténmentes, tejmentes bagett címmel a receptjeim között. Ágnes Cserepes -
Csicseriborsó humusz - Hummus Csicseriborsó humusz - Hummus
Legfinomabb frissen sült, ropogós török laposkenyérrel (megtaláljátok a receptjeim között). Ani Kövesdi -
Lusta kovászos kenyér Lusta kovászos kenyér
Lustának azért mondanám, hogy én nem lapogatom 3-4 óránként mint a bátyám :) Kata Szabó
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek