Erdélyi töltött káposzta, ahogy én készítem

A töltött káposzta, amit nem lehet megunni!
A mostani recept elkészítési módja más, mint az eddigi. A végeredmény: nem tudod abbahagyni! Isteni finom, főleg másnap, amikor az ízek összeérnek.
Elkészítés
- 1
A káposzta torzsáját kivágni. Az ecettel és sóval ízesített, fővő vízbe tenni. A leveleket leválasztani a fejről és addig abálni, amíg hajlékonnyá válnak, majd kiszedni és kihűteni.
- 2
A füstölt tarját, a fokhagymát és az egyik vöröshagymát leaprítani. A fűszerekkel, a mosott rizzsel és 1 dl forró vízzel együtt a darálthúshoz adni. Az egészet jól összekeverni.
A káposzta leveleket ketté vágni. Eltávolítva a középső vastag részt. Mindegyik levélbe hústölteléket rakni és tölcsér formára feltekerni. A végét a töltelékbe dugni. Így le van zárva. - 3
A fazék aljára kerül az apró savanyúkáposzta. Erre, soronként, körkörösen a töltelékek, amit megszórni az apró csíkokra vágott szalonnával. Felönteni vízzel.
- 4
Az abálásból kimaradt káposztát, vékony csíkokra szeletelni és a kaporral együtt a töltelékekre rakni.
- 5
A zsíron megdinsztelni a másik, apróra vágott vöröshagymát. Megszórni az evőkanálnyi őrölt pirospaprikával és az egészet a káposztára önteni.
- 6
Rárakni a babérlevelet és a tisztított birsalmát. Fedő alatt, forrástól számított, legalább 1, 5 óráig főzni.
- 7
Ízlés szerint tejföllel, friss kenyérrel kínálni.
Jó étvágyat hozzá!
Reakciók
Top találat itt
A recept szerzője:
Hasonló receptek

Húsos kovászolt káposzta, ahogy én készítem


Töltött káposzta erdélyi módra


Savanyú káposztás-babos egytálétel


Disznótoros, töltött káposzta


Disznótoros, savanyú levélbe töltött káposzta, füstölt tarjával


Kapros lucskos káposzta, ahogy én készítem


Töltött káposzta


Töltött káposzta csülökkel


Töltött káposzta, ahogy én készítem


Töltött káposzta a’la RonezChef #3fix


Húsos káposzta ahogy én készítem


Alföldi töltött káposzta


Töltött káposzta bátor nyúl konyhájából


Nyári, kapros, töltött káposzta


Toros káposzta, ahogy én készítem


Töltött káposzta ahogy én készítem


Töltött káposzta sütőben készítve


Töltött káposzta


Töltött káposzta (szárma) édeskáposzta levélben


Töltött káposzta - sütőben


Töltött káposzta


Székelygulyás, ahogy szeretem


Töltött Káposzta, (ahogy én készítem)


Savanyú, kapros töltött káposzta


Töltött káposzta


Vegyes káposztafőzelék, füstölt tarjás, töltött káposztával


Gluténmentes, zabpelyhes töltött káposzta


Karácsonyi töltött káposzta


Töltött káposzta


Mini töltött káposzta

Szöveges kommentek